Történelmi rekordon a foglalkoztatottság

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Tavaly október-decemberben már a negyedik egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben, jelezve, hogy erős gazdasági növekedés mellett egyre feszesebbé válik a munkaerőpiac.

Minden idők rekordja dőlt meg

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint, szezonális kiigazítással számolva, a tavalyi negyedik negyedévben 236,8 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 156,7 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.

Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban, az előző negyedévhez képest, 0,2 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban 0,3 százalékos, éves alapon pedig 1,6 százalékos növekedést mértek.

A harmadik negyedévben, az előző három hónaphoz képest, az eurózónában 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,2 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, éves összevetésben pedig 1,7 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedést mértek.

A tavalyi év egészében az Európai Unióban és az eurózónában is 1,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, gyorsult az ütem a 2016-ban mért 1,2, illetve 1,3 százalékhoz képest.

Málta vezet

Az országokra bontott statisztika szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest Máltán nőtt a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékkal a foglalkoztatottak száma, majd Észtország következik 1,6 százalékkal, Finnország 1,2 százalékkal, Luxemburg 1,1 százalékkal és Lettország 0,9 százalékkal.

Magyarország 0,6 százalékos növekedéssel - csakúgy mint Hollandia és Ausztria - a középmezőnyben volt.

Csökkenést mértek Olaszországban és Lengyelországban, egyaránt 0,3 százalékost, Romániában és Nagy-Britanniában pedig 0,1-0,1 százalékost. Csehországban stagnált a foglalkoztatottak száma.

Éves összehasonlításban is Málta a listavezető a foglalkoztatottak számának 6,1 százalékos növekedésével, majd Észtország következik 5,7 százalékkal, valamint Horvátország 3,8 százalékkal. Magyarország 1,9 százalékos növekedéssel a középmezőnybe került.

A foglalkoztatottak száma éves összevetésben csak Litvániában csökkent, 0,5 százalékkal.

Az ipar nem mutatott ilyen szép számokat

A vártnál rosszabb januári euróövezeti ipari termelési adatok láttak napvilágot szerdán. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán azt közölte, hogy naptári kiigazítással számolva, éves összevetésben, 2,7 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése, a decemberi 5,3 százalékos bővülés után. Elemzők nagyobb, 4,7 százalékos növekedésre számította januárra.

Havi összevetésben a januári ipari termelés 1 százalékkal csökkent, miután decemberben még 0,4 százalékos növekedést regisztráltak novemberhez viszonyítva. Szakértők kevésbé romló, 0,4 százalékos ipari termeléscsökkentés vártak januárra. Az Európai Unió 28 tagállamában januárban éves szint 3 százalékkal nőtt, havi összevetésben 0,7 százalékkal csökkent az ipari termelés.

Januárban, havi összevetésben, a legnagyobb mértékben Portugáliában nőtt az ipari termelés, 2,5 százalékkal, miközben Észtországban 1,9 százalék, Dániában pedig 1,8 százalék bővülést jegyeztek fel. A legnagyobb csökkenés Hollandiában volt, 5,7 százalékkal, majd Románia következett a listán az ipari termelés 2,9 százalékos és Spanyolország 2,5 százalékos csökkenésével.

Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb mértékben Románia ipari termelése nőtt, 8,5 százalékkal. Észtországban 7,7 százalék, Svédországban pedig 7,1 százalék volt a növekedés. A legerősebb visszaesést Hollandiában mérték, 6,6 százalékot, Máltán 1,7 százalékot, Görögországban pedig 1,6 százalékot.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország januári ipari termelése havi összevetésben 1,6 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 6,6 százalékkal nőtt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem jósolnak szép jövőt az orosz gazdaságnak »

4IG 411 (3,01 ) AKKO Invest 375 (-0,53 ) ALTEO 720 (1,98 ) APPENINN 267 (2,30 ) AutoWallis 76 (-0,78 ) CIGPANNONIA 135 (-1,82 ) CSEPEL 400 (9,89 ) DELTA 99 (3,55 ) Duna House A 3100 (9,15 ) EHEP 5540 (8,63 ) ENEFI 306 (5,15 ) FORRAS/OE 1200 (2,56 ) FUTURAQUA 72 (2,86 ) GSPARK 4440 (2,78 ) KPACK 18500 (8,19 ) KULCSSOFT 1800 (20,00 ) MASTERPLAST 590 (-1,67 ) MOL 1885 (-5,75 ) NORDTELEKOM 34 (6,92 ) NUTEX 30 (1,01 ) OPUS 190 (3,25 ) ORMESTER 11500 (4,55 ) OTP 9100 (3,23 ) OTT1 181 (1,57 ) PANNERGY 656 (-2,09 ) RABA 920 (-3,77 ) RICHTER 6085 (-2,01 ) SET Group 75 (-2,58 ) TAKAREK 395 (-1,25 ) WABERERS 700 (2,94 )