Trükköznek az étellel, itallal

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elmúlt időszak egyik legsikeresebb szezonja volt az idei nyári főszezon, a korábbinál sokkal kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak a hatósági ellenőrök - hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

Több a jó vállalkozás

Úgy vélte, egyre több vállalkozás rájön arra, hogy érdemes betartani a szabályokat, mert a visszatérő ügyfél az igazán értékes. A helyettes államtitkár szerint az eredmények bizonyítják az elmúlt másfél évben a fogyasztóvédelemben végbement szemléletváltás sikerét, hogy a vállalkozásokkal együttműködve lehet eredményeket elérni. Barátságos, konzultatív jellegű hatóság kialakítására helyezik a hangsúlyt, nem a bírságolásra - tette hozzá.

Taxisok és vendéglátósok

Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megbízott főigazgatója elmondta: a nyári főszezonban összesen 1844 ellenőrzést végeztek a hatóság munkatársai, amiből 424 esetben tártak fel kisebb súlyú szabálytalanságot, ez 23 százalékos kifogásolási arányt jelent, ami 7 százalékponttal kevesebb a tavalyinál.

A hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóipar és a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésére. Az összes ellenőrzés közül 1667 vendéglátóipari egységben történt, 177 pedig taxi szolgáltatót érintett. Pozitívumként emelte ki, hogy a vendéglátó egységeknél a tavalyihoz képest 6 százalékponttal javult a helyzet, így 421 esetben találtak szabálytalanságot, míg a taxisok ellenőrzésekor a 2014-es adatokhoz képest 8 százalékponttal kevesebb, 12 százalékban állapítottak meg mulasztást a hatóság ellenőrei.

A fogyasztók érdekeit súlyosan sértő kirívó jogsértést nem tártak fel az ellenőrök az idei nyári szezonban - tette hozzá.

Próbavásárlásokkal ellenőriznek

Kiss Anita, a NFH szóvivője elmondta: a legtöbb jogsértést a helytelen étel- és italmérés miatt állapítottak meg az ellenőrök, ezen kívül volt a vásárlók könyvét érintő hiányosság és előfordult, hogy nem tüntették fel a termékek árát. A hatóság összesen 1407 próbavásárlást is végzett, amelyből 254 alkalommal tártak fel valamilyen jogsértést - ismertette Kiss Anita.

Az ellenőrök 3465 termék tömegét, térfogatát, valamint fogyasztói árát vizsgálták, az esetek 12 százalékában, 421 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Összesen 162 esetben, a próbavásárlások 12 százalékában magasabb árat számoltak - ismertette a hatóság szóvivője.

Szente István kérdésre válaszolva elmondta: összesen 884 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, amit a megbízott főigazgató szerint pozitív, javulást jelent tavalyhoz képest. Elmondta azt is, hogy az ellenőrök a vizsgált kis- és középvállalkozásokat először csak figyelmeztetik, majd akkor bírságolnak, ha ismételten ugyanazt a jogsértést követik el.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Turizmus nélkül nem tudnak megélni »

4IG 695 (-1,70 ) AKKO Invest 445 (0,11 ) ALTEO 762 (-1,04 ) ANY 1175 (-1,26 ) APPENINN 384 (-2,04 ) AutoWallis 77 (-1,03 ) BIF 308 (2,67 ) CIGPANNONIA 181 (-4,74 ) CyBERG 1030 (-4,63 ) DELTA 104 (-1,88 ) Duna House A 3060 (2,00 ) EHEP 3440 (-1,43 ) ENEFI 340 (-4,76 ) FORRAS/OE 1120 (-5,88 ) FORRAS/T 1310 (-15,48 ) FUTURAQUA 77 (-0,26 ) GSPARK 3690 (-20,65 ) KULCSSOFT 1685 (-1,46 ) MOL 1987 (-0,30 ) MTELEKOM 401 (0,25 ) NORDTELEKOM 31 (-0,96 ) NUTEX 30 (-2,74 ) OPUS 271 (-1,81 ) OTP 10690 (2,30 ) PANNERGY 650 (-1,81 ) RABA 904 (-1,09 ) RICHTER 6765 (-2,59 ) SET Group 68 (-2,29 ) TAKAREK 516 (-1,90 ) ZWACK 16950 (-0,29 )