Trump beígérte programja végrehajtását

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Donald Trump amerikai elnök a charlottesville-i erőszakra adott válaszát védte és meghirdetett programja végrehajtását ígérte helyi idő szerint kedd este az arizonai Phoenixben megrendezett nagygyűlésen.

Egységre szólított fel

Az elnököt a phoenixi kongresszusi központ előtt tüntetők várták, az épületben pedig híveinek szűnni nem akaró tapsa és éljenzése fogadta. 

Donald Trump láthatóan élvezte a megnyilvánuló rokonszenvet, színpadiasan, lassan sétált az emelvényre, s közben hangosan ismételgette: "Micsoda tömeg!". Majd a pódiumra lépve egységre szólította fel az amerikaiakat.

"Valamennyien egy jobb jövőről álmodunk. Amikor közösségünk valamelyik tagját megsebzik, mindannyiunkat sebeznek meg, amikor Amerika egyik felét megbántják, valamennyien megbántódunk, s ha egy amerikait igazságtalanság ér, akkor egész Amerika együtt szenved, mind egyek vagyunk" - fogalmazott.

Most már nem okolt mindenkit

Majd visszatért a bő egy héttel ezelőtt véres összecsapásokká fajuló és halálos áldozatot is követelő charlottesville-i erőszakra. Akkor mindkét oldalt - tüntetőket és ellentüntetőket - egyaránt okolta az erőszakért, s hétfőn azzal érvelt, hogy mindenkit egyformán elítélt.

De ezúttal nem mondott olyat, hogy "mindegyik oldal" felelős volt a történtekért. "Én mindenkit szeretek az országban" - mondta, majd a sajtót hibáztatta, amiért szerinte félremagyarázták a szavait. "Nagyon tisztességtelennek" nevezte a médiát, s erre a hallgatóság hangosan fújolt.

Megnevezve a The New York Times és a The Washington Post című lapokat, valamint a CNN hírtelevíziót, a médiát tette felelőssé az elnök az országban tapasztalható megosztottságért is. Kijelentette, hogy a sajtó táplálja a megosztottságot.

"Megpróbálják letagadni történelmünket és örökségünket" - mondta, hozzátéve, hogy a médiamunkások "tényleg tisztességtelen emberek, rossz emberek".

Joe Arpaio ügye

Szóba hozott egy Amerikát megosztó másik ügyet is: az arizonai Maricopa megye közismert és vitatott seriffjének, Joe Arpaiónak az ügyét.

A 85 éves Arpaiót a múlt hónapban ítélte el egy bíróság, mert egy korábbi bírói határozat ellenére változatlanul hátrányosan megkülönböztette a spanyolajkúakat.

Trump nem ígérte meg kifejezetten, hogy kegyelemben részesíti a seriffet, de érzékeltette, hogy meg fogja tenni.

Elégedetlen az Obamacare-rel kapcsolatban

Donald Trump elégedetlenségét hangoztatta a szenátus republikánus politikusaival, mert egyetlen szavazat miatt nem voltak képesek elfogadni az általa kezdeményezett az új egészségbiztosítási törvényt, amellyel az előző elnökhöz kötődő törvényt, az Obamacare-t akarják felváltani.

Kitért Észak-Koreára, leszögezve, hogy elképzelhető pozitív fordulat is a Phenjan nukleáris és rakétaprogramja okozta válságban, és megemlítette az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felülvizsgálatáról szóló tárgyalásokat, amelynek az első fordulóját éppen a hétvégén tartották meg.

Ha nem lesz megfelelő új megállapodás, akár fel is mondhatja a NAFTA-t - jelentette ki.

Elfajult a tüntetés

Ismét beszélt az Egyesült Államok déli határain építendő falról.

"Az amerikai nép az illegális bevándorlás féken tartására szavazott, megépítjük hát a falat" - mondta.

Míg az elnök beszélt, a kongresszusi központ előtt tüntetők azt skandálták: "Nemet Trumpra, nemet a Ku Klux Klanra, nemet a fasiszta Egyesült Államokra!".

Velük szemben sorakoztak fel a Trump mellett tüntetők is, akik "Építsük meg a falat!" és "Tegyük Amerikát ismét naggyá!" feliratú táblákat emeltek a magasba.

A tüntetés ezúttal sem volt békés: a Trump-ellenes protestálók köveket és üvegeket hajigáltak, és végül a rendőrségnek kellett szétoszlatnia őket.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Mégis életbe lépnek az importvámok, Peking bosszúra készül »

4IG 3540 (-1,12 ) ALTEO 680 (-2,16 ) ANY 1415 (1,07 ) APPENINN 601 (0,17 ) CIGPANNONIA 416 (-0,12 ) EHEP 1790 (-8,21 ) ELMU 26800 (-0,74 ) ENEFI 196 (1,03 ) ESTMEDIA 125 (-2,34 ) FHB 565 (-0,53 ) FORRAS/OE 1070 (-0,93 ) FUTURAQUA 56 (-0,35 ) GSPARK 3400 (-0,58 ) KONZUM 3160 (-0,47 ) MOL 2606 (0,93 ) MTELEKOM 405 (-0,86 ) OPUS 698 (-0,29 ) OTP 10030 (1,83 ) OTT1 275 (1,10 ) PANNERGY 664 (-2,35 ) RABA 1365 (-0,36 ) RICHTER 5025 (-0,79 ) SET Group 252 (-0,40 )