Új adókkal növelheti bevételeit az EU

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, hogy a büdzsének meg kell felelnie az Európa jövőjével kapcsolatos céloknak - közölte az uniós parlament sajtószolgálata szerdán.

Megfogalmazták a főbb célokat

Az Európai Parlament állásfoglalásában rögzítette, hogy a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keretnek (MFF) egyebek mellett képesnek kell lennie a védelem, a biztonság és a migráció területén jelentkező új kihívások kezelésére.

A dokumentum szerint a kiadási limitet az Európai Unió össztermékének 1 százalékáról 1,3 százalékra kell emelni annak érdekében, hogy az új problémákra anélkül lehessen érdemben költeni, hogy a legszegényebb régiókat vagy a gazdálkodó közösségeket ez hátrányosan érintené.

A jelentés hangsúlyozza, hogy jelentősen növelni kell a kutatásra, az Erasmus+ program támogatására, az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésre, a kisvállalkozásokra és az egyéb eszközökön keresztül megvalósuló infrastrukturális beruházásokra fordított összegeket.

Egy másik, a saját bevételekről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők a fokozatosan bevezetendő új források - a pénzügyi tranzakciós adó, környezetvédelmi adók, a digitális szektorból származó bevételek - és párhuzamosan a nemzetállami hozzájárulás csökkentése mellett érveltek.

Véleményük szerint a forrásoknak egyebek mellett a nemzeti össztermék-alapú (GNI) hozzájárulások arányának jelentős - 40 százalékot megcélzó - csökkentését kell eredményeznie, ami megtakarításokat hoz a tagállami költségvetések számára. Az új forrásoknak emellett fedezniük kell az Egyesült Királyság unióból való kilépéséből eredő hiányt is anélkül, hogy az adófizetők terhei növekednének - rögzítették állásfoglalásukban az uniós parlamenti képviselők.

Maradnak a források?

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő nyilatkozatában kijelentette, az Európai Parlament döntése esélyt teremt arra, hogy Magyarország 2020 után is megőrizze a neki járó uniós forrásokat. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a parlament kimondta: a közös agrárpolitika, a vidékfejlesztés, és a regionális fejlesztési politika esetében meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket, az új prioritásokra adott uniós szintű válaszokat pedig új forrásokból, nem pedig a már működő programok kárára kell finanszírozni.

A politikus megismételte: a Brexit miatt kieső bevételeket pótolni kell, az uniós költségvetés 2020 után sem csökkenhet. Ennek kapcsán több tagállam, így Magyarország is jelezte: hajlandó növelni befizetéseit.

"Fontosnak tartjuk, hogy új uniós bevételi források bevezetése esetén tiszteletben kell tartani a tagállamok pénzügyi szuverenitását, valamint azt, hogy nem nőhetnek a polgárok adóterhei" - fogalmazott Deutsch Tamás.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Európaszerte tovább nőtt a munkanélküliség »

4IG 628 (-0,79 ) AKKO Invest 465 (0,43 ) ALTEO 750 (0,54 ) ANY 1275 (0,39 ) DELTA 96 (1,05 ) GSPARK 3250 (-0,91 ) KULCSSOFT 1500 (-0,66 ) MOL 1825 (0,16 ) MTELEKOM 381 (-0,52 ) ORMESTER 12100 (-0,41 ) OTP 10880 (-0,55 ) OTT1 200 (2,67 ) PANNERGY 628 (1,62 ) RICHTER 6690 (0,53 ) SET Group 72 (2,14 ) ZWACK 16800 (0,30 )