Új tervük van az osztrákoknak a válságok ellen

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Válsághelyzeti intézkedéscsomagot mutatott be az osztrák kormány kedden, amely szerint katasztrófahelyzet esetén biztonsági kabinetet állítanának fel és bővítenék a hadsereg hatáskörét is.

Ügyeltek az alkotmányosságra

A jogszabályi módosításokat tartalmazó csomag terrorcselekmény, katasztrófa- és válsághelyzet esetéről rendelkezik, lehetővé téve gyorsabban foganatosítható döntéseket. A tervezetet kedden sajtótájékoztatón bemutató Wolfgang Sobotka belügyminiszter példaként hozta fel a tavalyi menekülthullámot, amikor nem tudtak gyorsan foganatosítható döntéseket hozni.

A kedden bemutatott tervezet nem azonos azokkal az intézkedésekkel, amelyeket menekültügyi szükséghelyzet esetén készülnek életbe léptetni. A miniszter elmondta, hogy számos, a gyakorlatban már most is alkalmazott intézkedésben nem lesz változás, azonban "alkotmányjogilag tökéletesen lefektetett" formára és az illetékesség meghatározására van szükség.

Több feladat a hadseregnek

A válság- és katasztrófahelyzeti csomag szerint a kancellárból, az alkancellárból, a belügyi, a külügyi, a védelmi, a pénzügyi tárca vezetőjéből és szükség esetén további szakminiszterekből álló biztonsági kabinet krízishelyzet esetén a kormány indítványára ülne össze. A kedden bemutatott válságintézkedési csomag értelmében a kancellár utasítási jogköreit nem bővítenék és a biztonsági kabinetnek egyhangúlag kellene meghoznia döntéseket.

Az intézkedéscsomag több törvényileg rögzített feladatot szán a hadseregnek. Az alkotmányban rögzítenék, hogy a "belső biztonság" érdekében a fegyveres erők bevetését készíthessék elő. Az osztrák hadsereg a gyakorlatban már tavaly ősz óta a rendőrség feladatait támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fenn tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. A katonák az osztrák határ mentén teljesített szolgálatukkal segítik a rendőrség munkáját, elsősorban humanitárius segítséget nyújtanak.

A tervezet szerint a terrorista cselekmények "határozott" megelőzése érdekében az alkotmányvédelmi hivatal, a terrorellenes központ és a katonai hírszerzés szorosabban működne együtt egymással.

Kétharmaddal módosulhat

Az alkotmánymódosítási javaslatokat október végéig készíti elő egy szakértői csoport, parlamenti elfogadásához kétharmados parlamenti többség szükséges.

A most bemutatottól különböző, a menekültügyi szükségállapotról szóló rendelet akkor lépne életbe, ha az idei évre meghatározott kvótánál, 37 500-nál több menekültügyi eljárás indulna meg Ausztriában. Ekkor a közrend és a belső biztonság fenntartásának érdekében ellenőrizhetnék a határokat, nem lehetne menedékkérelmet benyújtani a határon, valamint az embereket visszatoloncolnák az első biztonságos szomszédos országba.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Első a Föld védelme a gazdaság újrandításakor »

4IG 615 (-0,65 ) AKKO Invest 459 (-0,22 ) ANY 1230 (0,41 ) APPENINN 342 (-3,25 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 190 (7,95 ) CyBERG 1190 (0,85 ) DELTA 96 (-2,54 ) DM-KER 4400 (8,64 ) Duna House A 3140 (4,67 ) EHEP 2480 (-5,70 ) FORRAS/OE 1040 (-7,14 ) FUTURAQUA 67 (0,90 ) GSPARK 3210 (-1,23 ) Gloster 2480 (-0,64 ) KULCSSOFT 1500 (-1,32 ) MASTERPLAST 604 (-0,33 ) MOL 1834 (-1,66 ) MTELEKOM 382 (-0,78 ) NORDTELEKOM 29 (-2,99 ) NUTEX 30 (-1,81 ) OPUS 248 (-1,20 ) OTP 10760 (-0,46 ) RABA 832 (-4,37 ) RICHTER 6700 (0,37 ) SET Group 70 (-3,45 ) TAKAREK 486 (1,67 ) WABERERS 872 (-0,23 ) ZWACK 16700 (-0,30 )