-->

Újabb milliárdokból fejleszthetünk

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.

A tájékoztatás szerint valamennyi pályázati felhívás a megyék, megyei jogú városok saját fejlesztési elképzeléseit támogatja a legfontosabb szempontokat szem előtt tartva: a munkahelyteremtést, a helyi gazdaság élénkítését és erősítését.

A családokat segítik

Rákossy Balázs közlése szerint a pénteken megjelent 3 pályázati felhívás is az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat saját terveik megvalósításához. A helyi önkormányzatok számára jó hír, hogy a nem jövedelemtermelő fejlesztések esetében nem kell önrészt fizetni, 100 százalékos a támogatás, illetve a pályázatok elkészítéséhez segítséget kérhetnek a megyei önkormányzattól is - hangsúlyozta az államtitkár.

A Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás fő célja a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése. A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését és a 3-6 éves gyerekek óvodai elhelyezését támogató felhívás keretösszege 15,5 milliárd forint. A támogatási kérelmeket 2016. február 29-től augusztus 30-ig nyújthatják be a kevésbé fejlett régiók megyei jogú városai.

Itt a második fejlesztési lehetőség

A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívás az intézményes fejlesztéseken túlmenően (bölcsőde, mini bölcsőde, óvoda-bölcsőde mint többcélú intézmény) támogatja a rugalmasabb és egyszerűbb működési feltételekkel létrehozható bölcsődei ellátási formákat.

Ide tartozik a családi bölcsőde is, annak érdekében, hogy a helyi igényeken alapuló leghatékonyabb megoldást lehessen kialakítani az adott térségben, illetve a településen. A felhívás keretösszege 37,6 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 21-től szeptember 21-ig lehetséges a kevésbé fejlett régiók megyéinek települései számára.

A hátrányos helyzetűek lesznek előnyben

A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívás 7,7 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.

A felhívás szorosan kapcsolódik a leromlott városi területek rehabilitációja című TOP-felhíváshoz. Kizárólag olyan konzorciumok nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek vezetője városi jogállású helyi önkormányzat vagy a megyei önkormányzat. A megyei jogú városok önkormányzatai a hasonló szakmai tartalmú, TOP-felhívásra pályázhatnak. A benyújtás 2016. február 12-től 2016. március 31-ig lehetséges, azonban egyes megyék esetében el lehet ettől térni.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ismét sikerrel járt a megújuló energia pályázat »

4IG 625 (0,81 ) AKKO Invest 429 (2,27 ) ALTEO 1170 (-0,85 ) APPENINN 300 (0,33 ) AutoWallis 101 (-0,20 ) BIF 274 (-0,36 ) DELTA 69 (3,31 ) Duna House 398 (2,05 ) EHEP 1935 (4,31 ) ENEFI 420 (0,96 ) FORRAS/OE 1150 (-4,17 ) FUTURAQUA 77 (-4,35 ) GSPARK 3830 (1,32 ) Gloster 3180 (0,32 ) KULCSSOFT 1920 (-0,52 ) MOL 2216 (2,50 ) MTELEKOM 409 (-0,12 ) Megakran 4 (-1,79 ) NORDTELEKOM 29 (1,42 ) NUTEX 26 (-3,04 ) OPUS 240 (-0,21 ) OTP 13330 (1,14 ) OTT1 171 (2,77 ) PANNERGY 808 (0,50 ) RABA 1255 (-1,18 ) RICHTER 8305 (-1,01 ) SET Group 79 (0,64 ) SunDell 32000 (15,92 ) WABERERS 1685 (-2,03 ) ZWACK 16700 (0,91 )