-->

Újra világelső az Allianz a biztosítók közül

| forrás:
Dorn Gabriella: Allianz Hungária Zrt.
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.

Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásainak. „Lendületünk, integritásunk és ügyfélközpontúságunk meghozta gyümölcsét.

Az Allianz ismét világelső lett a biztosítási márkák között, ami fantasztikus hír, és egyben megerősítés is számunkra, hogy jó úton haladunk” – nyilatkozta Oliver Bäte, az Allianz SE vezérigazgatója. „Mérhetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy az Allianz lett az első számú biztosítási márka, és bebiztosítottuk helyünket a „Legjobb Globális Márkák” rangsorának Top 40 helyezettje között.

Az Allianz mindössze tíz év alatt lépett előre a 67. helyről a 39. helyre úgy, hogy 2010-ben még 4,9milliárd dollár volt az értéke, 2020-ban pedig már 13 milliárd. Míg a százas listán szereplő márkák fele nem tudott idén fejlődni, az Allianz márka értéke a válsághelyzet ellenére is 7 százalékkal nőtt, így elérte a 12,935 milliárd dollárt” – mondta Christian Deuringer, az Allianz SE márka- és partnerkapcsolati igazgatója, majd hozzátette: „Célul tűztük ki, hogy 2025-re bekerüljünk az első 25-be.”

Az Allianz számára az előkelő helyezés nem csupán biztató jel a márka növekvő erejére nézve. Azt is mutatja, hogy az Allianz egyre nagyobb szerepet játszik az emberek életében. A Covid–19-járvány idején rendkívül keményen dolgoztunk azért, hogy teljesítsük, sőt, túlszárnyaljuk ígéreteinket, így még nagyobb szerepet vállaltunk ügyfeleink, munkatársaink és közösségeink életében, segítettünk biztosítani a jövőt, és bátorságot öntöttünk ügyfeleinkbe ebben az emberpróbáló időszakban” – mondta Serge Raffard, az Allianz SE csoportstratégiai, marketing- és forgalmazási igazgatója.

„Ügyfélközpontúságunkkal és hatékonyságunkkal fel tudtuk venni a versenyt a különböző ágazatok márkáival. Ajánlatunk sokrétűségének, például az egészségügyi szolgáltatások közül az orvosi ügyeletnek (Doctor on Call), illetve az Allianz Partners-szel folytatott csevegésnek (Chat) nagy hatása van, és sokat számít a világjárvány idején.” – tette hozzá Raffard, majd így folytatta: „Most újabb magaslatokra törünk: 2021. január 1-jén indul el 2. oldal világszerte az olimpiai együttműködésünk. Bízunk abban, hogy még sok mérföldkövet sikerül elérnünk.”

Az Interbrand évente teszi közzé a vezető globális márkákról szóló jelentését. A jelentés a világ 100 legértékesebb márkáját mutatja be. Az Interbrand márkaértékelési módszere elsőként szerezte meg az ISO 10668 tanúsítványt. A minősítés megszerzésének feltétele, hogy a vállalat globális jelenléttel rendelkezzen és nyilvánosan jegyzett legyen.

Ezt követően sor kerül a márkák értékelésére az értékesítéshez társítható nyereség, a márka szerepe - azaz a márka vásárlási döntésre gyakorolt hatása - valamint a márka ereje alapján, melyet tíz különböző belső és külső márkateljesítménytényező figyelembevételével határoznak meg. A teljes top százas rangsor, valamint a növekedési, ágazati és iparági tendenciák átfogó elemzését is tartalmazó jelentés a következő weboldalon érhető el: www.interbrand.com/bestglobal-brands/.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Rengeteg szerződésváltásra számít még a Netrisk »