Valami újra lenne szüksége Oroszországnak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A termelékenységet fokozó és a gazdasági növekedés új forrásainak fejlesztését támogató reformok végrehajtására buzdította Oroszországot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint már a 2014-ben kirobbant válság előtt is nyilvánvaló volt, hogy új növekedési modellre van szüksége az országnak.

Stabilizálódott a gazdaság

Az IMF igazgatótanácsa, amely június 30-i ülésén hagyta jóvá a szokásos, évenkénti felülvizsgálat után készített szakértői jelentést, elismerte, hogy az orosz gazdaság tavaly stabilizálódott, miután 2014-ben a kőolajárak zuhanása és a nyugati szankciók bevezetése válságot robbantott ki.

Az erős külső sokkra adott viszonylag mérsékelt reakció azt tükrözi, hogy az orosz hatóságok hatékony választ adtak a lebegtetett árfolyam bevezetésével, a bankrendszer likviditásának támogatásával és a tőkeinjekciókkal, valamint a megszorító jövedelempolitikával párosuló korlátozott fiskális gazdaságélénkítő intézkedések foganatosításával - mutatott rá az igazgatótanács hétfőn kiadott közleményében.

A növekedés útján

A stabilabb olajáraknak és a javuló pénzügyi feltételeknek köszönhetően az orosz gazdaság 2017-ben a növekedés útjára lépett. Tavaly még 0,2 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP), de idén és jövőre már egyaránt 1,4 százalékkal növekedhet. Az infláció pedig 2017 végére visszatérhet a 4 százalékos jegybanki célszám környékére. A kedvezőtlen demográfiai körülmények közepette a potenciális növekedés üteme 1,5 százalékon maradhat középtávon, ha csak nem hajtanak végre jelentős strukturális reformokat. A gazdasági kilátásokat továbbra is az olajárak csökkenése fenyegeti leginkább.

Az orosz kormány gazdaságpolitikáját méltatva az igazgatótanács leszögezte, hogy csökkenteni kell az orosz gazdaság függőségét a kőolaj- és földgázipartól, újra kell indítani a növekedés új forrásait támogató szerkezeti reformokat, gyorsabban kell növelni az egy főre jutó jövedelmet és kezelni kell a demográfiai kihívásokat.

Mik a konkrét javaslatok?

Korábban az árutőzsdén forgó nyersanyagok, főleg a kőolaj, a földgáz és más bányaipari termékek, magas ára támasztotta alá az orosz gazdaságot. Ráadásul az erős jövedelmezőség fékezte az alternatív és technikailag bonyolultabb termékek előállításának fejlesztését. A strukturális korlátozások akadályozzák a magánbefektetéseket és az energiaiparon kívüli ágazatok fejlődését, ami arra vezetett, hogy lassult a jövedelmek felzárkózásának folyamata a fejlett gazdaságok szintjéhez - mutatott rá az IMF, hangsúlyozva, hogy Oroszországnak fel kell számolnia a gazdaság szerkezeti hiányosságait, amihez most segítséget kínál a versenyképesebb devizaárfolyam is.

A konkrét javaslatok között szerepel, hogy javítani kell a befektetési légkört: erősíteni kell a tulajdonjogokat és a megállapodások végrehajtási mechanizmusát, enyhíteni kell a vállalkozások elindítását és működtetését nehezítő szabályokon. Javítani kell az egyenetlen eloszlású és rossz minőségű közlekedési infrastruktúrát, meg kell teremteni a hatékonyabb árupiacot, fejleszteni kell a külkereskedelmi kapcsolatokat és támogatni kell az innovációt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kevesebb bevétel származik kőolajból és földgázból »

4IG 934 (-0,95 ) AKKO Invest 28800 (-0,69 ) ALTEO 760 (-1,81 ) ANY 1295 (-0,77 ) APPENINN 435 (-0,91 ) AutoWallis 109 (-2,24 ) BIF 282 (-5,69 ) CIGPANNONIA 335 (-1,47 ) CSEPEL 730 (4,29 ) EHEP 14300 (1,42 ) ENEFI 580 (-1,02 ) ESTMEDIA 119 (-1,00 ) FORRAS/OE 1010 (-1,94 ) FORRAS/T 1560 (1,30 ) FUTURAQUA 119 (3,48 ) GSPARK 4390 (1,39 ) MASTERPLAST 710 (-0,84 ) MOL 2942 (-0,81 ) MTELEKOM 419 (-0,36 ) NORDTELEKOM 46 (-3,75 ) NUTEX 30 (-0,66 ) OPUS 397 (-0,50 ) ORMESTER 12400 (1,64 ) OTP 12160 (-0,73 ) OTT1 274 (2,05 ) RICHTER 4856 (-0,49 ) SET Group 650 (-2,84 ) TAKAREK 614 (-2,54 ) ZWACK 16650 (0,30 )