Varga: Magyarország biztonságos befektetésnek számít

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az ország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó, erős pénzügypolitika és az erős bankszektor nagymértékben segítheti Magyarország fejlődését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett szakmai konferencián, csütörtökön Budapesten.

A miniszter emlékeztetett: a Magyar Általános Hitelbank, illetve annak kiemelkedő vezetői olyan patrióta gazdasági elvet követtek, amely a legnehezebb helyzetekben is Magyarország érdekeit szolgálta, történelmi igazolásául annak, hogy a nemzeti érdekekre alapozott pénzügypolitika a gazdasági fejlődésben is meghatározó szerepet játszik.

Kulcsszerep a múltban

Varga Mihály a korabeli pénzintézetről elmondta: a kormány számára példaértékű az a hazafias szemlélet, amely a MÁH történetéből kiolvasható, a bank Magyarország I. világháború előtti gazdasági fejlődésének egyik motorja volt, majd kulcsszerepet játszott a világháború utáni gazdasági konszolidációban is.

A Magyar Általános Hitelbank a kiegyezéstől segítette a magyar államot pénzügyeinek kezelésében, 1873-ban pedig megbízást kapott az akkori Pénzügyminisztérium bankári ügyleteinek ellátására is. A bank történetéből tudható az is, hogy az 1867-es alapítást követően egészen 1878-ig nem foglalkozott ipari beruházások finanszírozásával - ismertette a miniszter.

A fordulat Kornfeld Zsigmond vezetésével kezdődött, aki valóságos forradalmat hozott a bank életébe, a Magyar Általános Hitelbank nagyszabású gazdasági szerepvállalása az akkori időkben jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság fellendüléséhez.

Az első világháborút követően ismét jelentős szerep hárult a hitelintézetre, a bethleni konszolidáció idején nagy problémát jelentett a háború utáni jóvátételek kérdése, illetve a zárolt vagyonok okozta patthelyzet, ugyanígy gondot okozott a pénz- és tőkehiány, a magas infláció is.

Egyszerű megoldásnak tűnt

Varga Mihály emlékeztetett arra: az I. világháború után a népszövetségi kölcsön egyszerű megoldásnak tűnt, ez azonban egy erős kontroll alatt megvalósított programot jelentett volna. Az akkori politikai és gazdasági vezetésnek sikerült a Népszövetség több államát meggyőznie arról, hogy számukra is érdeksérelem lenne, ha a magyar gazdaság nem erősödhetne meg újra, végül a népszövetségi ellenőrzés alig másfél évig tartott.

Akkoriban sikerült olyan kölcsönkonstrukciót is elérniük, amely a likviditást nézve elegendő volt a költségvetési és monetáris stabilizációhoz és az infláció letöréséhez - mutatott rá.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország gazdaságának az 1930-31-es években már volt annyi ellenálló-képessége, hogy a világgazdasági krízis ellenére talpon tudott maradni.

A miniszter hangsúlyozta: a patrióta gazdaságpolitika megvalósítását követhetjük nyomon a hitelbank életén keresztül, amelyet olyan emberek alkottak, akik a nemzet sorsát tekintették a legelsőnek. Nehéz nem látni a párhuzamot a Magyar Általános Hitelbank története és a mai gazdaságpolitikai kérdések között - fogalmazott.

A nagy fordulat

A mi életünkben a nagy fordulatot a rendszerváltás jelentette, amikor is a 2000-es évek elején Magyarország a kapitalizmusba való sikeres átalakulás példaképe volt. A 2000-es évek végére azonban már megszűnt a régióban az ország vezető szerepe, a 2008-2009-es válság rendkívül súlyosan érintette az országot.

Emlékeztetett: a globális bizonytalanság miatt a vállalatok jövedelmezősége visszaesett, a munkanélküliség megugrott, az államadósság mértéke pedig meghaladta a bruttó hazai termék 81 százalékát és a költségvetés magas hiánya miatt túlzott deficit eljárás folyt az országgal szemben.

A miniszter rámutatott: 2010 után a kormány stabilizálta a költségvetést, majd a gazdaságot, kiemelve, napjainkban Magyarország minden makrogazdasági mutatója, így a munkanélküliségi ráta, a növekedés és a költségvetési hiány alakulása jelentősen, pozitívan változott.

Magyarország országkockázati mutatója, az 5 éves CDS-felár - az elmúlt hónapban - 100 pont alá, 98 bázispontra süllyedt. Emellett legutóbb ötszörös volt a túljegyzés az euró kötvénycserén, aminek a lényege az volt, hogy a korábban, rosszabb feltételekkel kibocsátott, rövid futamidejű dollárkötvényeket alacsonyabb kamatozású, hosszabb lejáratú euró alapú állampapírra cseréltük. Ez is mutatja, hogy Magyarország már biztonságos befektetésnek számít - mutatott rá Varga Mihály.

Nő a hitelezés

Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke kiemelte: napjainkban már nő a hitelezés, előre nézve a vállalati hitelállomány évi 5-10 százalékkal bővülhet a következő években.

A lakossági szegmensben pedig, részben a csok-nak köszönhetően, az előző évekhez képest megugrott a jelzáloghitelezés, és a következő időszakban további bővülésre lehet számítani.

A magyar bankszektor számára ugyanakkor kihívást jelent az alacsony jövedelmezőség, a szabályozói környezet szigorodása és a napirenden lévő digitalizáció - mutatott rá a bankszövetség alelnöke.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Burús jövőt lát a gazdaság előtt a horvát jegybank »