Véget ért egy történelmi időszak

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A mai napon véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa, amelynek eredményeképpen körülbelül 1,1 százalékkal növekedett a magyar gazdaság - jelentette be sajtótájékoztatón Matolcsy György, a jegybank elnöke.

Békén hagyják a kamatot

Kétéves periódust zárt le döntésével a jegybank monetáris tanácsa. A jegybank elnöke szerint a gazdaságtörténet egyik leghosszabb és legnagyobb mértékű csökkentése volt ez, hiszen 2012 augusztusában kezdtek bele a monetáris enyhítési ciklusba, akkor az alapkamat 7 százalékon állt.

Matolcsy György azt is elmondta, hogy 2015 végéig nem szeretnének a kamathoz nyúlni, tartós tartásra fognak berendezkedni. A legfontosabb cél ezután a középtávú inflációs cél követése lesz, ez három százalékos inflációt jelent. Figyelik majd a nemzetközi piaci folyamatokat, és ha kell, akkor lépni fognak. Újabb kamatcsökkentést csak 2015 után tart elképzelhetőnek az elnök, ha kedvező lesz a gazdasági környezet.

Történelmi mélypontra, 2,1 százalékra csökkentették az alapkamatot. A 20 bázispontos vágás meglepte a hazai elemzőket, hiszen az előzetes várakozások még 10 bázispontról szóltak. A forint először gyengüléssel, majd a jegybank elnökének szavaira már erősödéssel reagált.

Növekedett a gazdaság

"A kamatcsökkentésnek kedvező hatása volt mind a pénzügyi rendszerre, mind a reálgazdaságra" - mondta el Matolcsy. A csökkenő jegybanki alapkamat a fogyasztás és a beruházások dinamikájának fokozatos javulását is segítette, és hozzájárult a magyar gazdaság ár- és költség alapú versenyképességének javulásához. E hatások eredményeként a kamatcsökkentések az elmúlt két évben összességében mintegy 1,1 százalékponttal emelték a gazdasági növekedést.

A kedvező hatások között említette azt is, hogy a csökkentés az átlagos referenciahozamokat közel 400 bázisponttal csökkentette. Ezzel Magyarország forintban denominált állampapírjai után fizetendő kamatkiadásai hosszú távon évente 300 milliárd forintot meghaladó mértékben mérséklődnek. Másrészt a gazdasági növekedés ösztönzésével is segíti a külső adósságráta csökkenését.

Olcsóbban lehet hitelhez jutni

Az állam mellett a lakosság és a vállalatok is nyertek a kamatcsökkentéssel, mivel az mérsékelte a banki kamatokat és támaszt nyújtott a gazdasági növekedésnek, ezzel támogatva a jegybanki inflációs cél középtávú elérését.

A lazítási ciklus a magánszektor hitelterheit több százmilliárd forinttal csökkentette, mivel a meghatározó lakossági és vállalati banki termékekben hasonló nagyságrendű, 450-550 bázispont körüli kamatcsökkenést eredményezett - hívta fel a figyelmet.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

MNB: tovább nőtt a költségvetés finanszírozása »

4IG 601 (-2,91 ) AKKO Invest 455 (-1,09 ) ANY 1230 (0,41 ) APPENINN 342 (-3,39 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 196 (11,36 ) DELTA 96 (-2,54 ) DM-KER 4400 (8,64 ) Duna House A 3140 (4,67 ) EHEP 2600 (-1,14 ) FORRAS/OE 1080 (-3,57 ) FUTURAQUA 68 (1,05 ) GSPARK 3200 (-1,54 ) Gloster 2500 (0,16 ) KULCSSOFT 1490 (-1,97 ) MASTERPLAST 604 (-0,33 ) MOL 1838 (-1,45 ) MTELEKOM 383 (-0,39 ) NORDTELEKOM 30 (-1,99 ) NUTEX 30 (-1,15 ) OPUS 248 (-1,20 ) OTP 10580 (-2,13 ) RICHTER 6640 (-0,52 ) SET Group 72 (-0,69 ) TAKAREK 475 (-0,63 ) WABERERS 870 (-0,46 ) ZWACK 16600 (-0,90 )