Vegyes az elemzők véleménye

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Eltérően ítélik meg a Varga Mihály által hétfőn bejelentett intézkedéseket az MTI által megkérdezett elemzők: a TakarékBank szakértője szerint nem lett volna szükség az intézkedésekre, amelyek eloszlathatják azt a reményt, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik, míg a Buda-Cash elemzője úgy vélte, szükség volt a tranzakciós illeték megemelésére, mert egyébként 100 milliárd forintos lyuk keletkezne az idei büdzsében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány 6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával. A további intézkedéseke között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra, valamint a bányajáradék 12-százalékról 16 százalékra emelését.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. makroelemzője szerint a piac már valamelyest számított a tranzakciós illeték megemelésére, mivel eddig láthatóan nem folytak be az abból a kormány által várt költségvetési bevételek. A szakértő az MTI-nek kifejtette, hogy a kabinet 300 milliárd forintot vár az illetékből, amiből a Magyar Államkincstárnak 80 milliárd forintot kell teljesítenie. Utóbbi teljesüléséről nincsenek adatok, de ez a rész várhatóan befolyik, a maradék 220 milliárd forintból azonban eddig az időarányosnak kevesebb mint a fele folyt be a büdzsébe. Úgy vélte, az illeték emelése már közelebb visz a bevételi terv teljesítéséhez.

A szakértő a csomag korai időzítését meglepőnek nevezte, ő csak augusztusra várt hasonló intézkedéseket, ugyanakkor mivel két komoly bevételi tételnél - e-útdíj, pénztárgépek online összeköttetése - már "elcsúszás van", indokoltak a lépések. Tóth Gergely szerint a tranzakciós illeték emelése elsősorban a lakosságot érinti, míg a megnövelt távközlési adót a piaci verseny miatt nehezebb áthárítani. A távközlési adó emelését az elemző szerint nem indokolja semmi, mivel az ebből eredetileg idénre várt 44 milliárd forintos bevétel jól tervezhető, fix. A telekomadó emelésének köszönhetően Tóth Gergely szerint további 15-20 milliárd forint folyhat be a büdzsébe 2013-ban.

A hétfőn bejelentett intézkedésekkel a kormány azt bizonyíthatja, hogy a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés után is költségvetési szigor lesz Magyarországon, és nem lesz választási költségvetés - emelte ki Tóth Gergely. Hozzáfűzte: az intézkedéseket az is indokolhatja, az idei költségvetést 5,2 százalékos inflációval tervezték, míg a tényleges szám 2,5 százalék körül lehet, ami bevételi oldalon csúszást okozhat, főként az áfa és a jövedéki adó bevételekben.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejti: az intézkedésekre álláspontja szerint nem lett volna szükség, mivel a májusig az éves költségvetési hiányterv 63,5 százaléka teljesült, ami nem mutat jelentősebb elmaradást a korábbi évekhez viszonyítva, annak ellenére, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték esetében valóban keletkeztek elmaradások, azonban ennek fedezésére a kormány már elrendelt zárolást a tartalékokból. Az eredeti hiányterv pótlólagos intézkedések nélkül is teljesíthető lett volna, ezért várakozása szerint a korábban elrendelt költségvetési zárolásokat az év második felében akár fel is oldhatják, az eddigi intézkedések fenntartásával pedig a hiány a tervezettnél alacsonyabb is lehet. A most bejelentett intézkedések ugyanakkor eloszlathatják azt a reményt, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését követően a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik azáltal, hogy a költségvetés tarthatósága elvileg nem követeli meg egyes adónemek és illetékek emelését, vagy újabbak kivetését - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely. A szakértő - Tóth Gergellyel ellentétben - úgy vélte, hogy a távközlési adót ugyancsak a lakosságra háríthatják át a cégek, pedig a telefonálási költségek Európában így is Magyarországon a legmagasabbak.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az erős gazdaság tette lehetővé a kamatemelést »

4IG 936 (-1,47 ) AKKO Invest 30200 (-0,66 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1315 (1,54 ) APPENINN 438 (-1,24 ) AutoWallis 113 (-0,44 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA_40 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) EHEP 9000 (-2,17 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 489 (-1,41 ) ESTMEDIA 119 (-0,67 ) FORRAS/OE 1600 (-3,61 ) FUTURAQUA 113 (-1,05 ) GSPARK 4500 (-0,88 ) MASTERPLAST 740 (0,82 ) MOL 2978 (-0,93 ) MTELEKOM 436 (0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) OPUS 388 (-0,97 ) OTP 12650 (-1,94 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 750 (0,81 ) RABA 1125 (-0,88 ) RICHTER 4994 (1,50 ) SET Group 651 (-0,76 ) TAKAREK 616 (-0,65 )