Zsákutcában a Brexit-tárgyalások

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyelőre nem világos, mennyibe fog kerülni Nagy-Britanniának a Brexit, amely jelenleg vitákat szül az ország és az Európai Unió között. Egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről, így úgy néz ki, hogy patthelyzet alakult ki. A brit miniszterelnöknő sürgeti az Európai Uniót, hogy vegye figyelembe azon politikai kockázatokat is, amellyel szembesülhetnek.

Messze az álláspontok

Az Európai Unió és Nagy-Britannia között nehezebbé váltak a különválás számlájáról folyó tárgyalások. Az EU a brit kormánytól „válási kompenzációt” követel, vagyis egy összeg kifizetését, az eszközök lehívását biztosító EU költségvetésében való részesedése fejében. Theresa May, brit miniszterelnök október közepén beterjesztett egy 20 milliárd eurós összegről szóló indítványt, amelyben az uniós tagság felmondásának számlaösszegéről tesz javaslatot.

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani szerint azonban egy ilyen összeg a Brexit fejében aprópénznek számít, továbbá közölte, hogy az EU követelései megközelítőleg 60 milliárd euró körül mozognak, amit legutóbb az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is megerősített.

Nagy-Britannia eddig még nem tett semmilyen hivatalos ajánlatot, ennek ellenére október végén már olyan információ jutott el a médiához, hogy Theresa May ezt követően eredeti ajánlatának a dupláját, azaz 40 milliárd eurós összeget javasolt. Tekintettel a jelenleg folyó vitákra, a végső összegről szóló megegyezés kitolódik a mostani év végére, és pillanatnyilag teljesen bizonytalan, hogyan fognak alakulni a tárgyalások.

A jövőtől függ?

„Milyen szerepet játszik az EU és Nagy-Britannia közötti pénzügyi egyezkedés a Brexitről szóló megegyezésben? Olyan buktatóról van szó, amely mindkét felet és a közöttük folyó tárgyalást zsákutcába vezette. Az EU nem szándékozik áttérni a jövőbeni kereskedelmi megállapodások megoldására mindaddig, amíg nem lát megfelelő előrehaladást a Brexit három, problémát jelentő pontjában. Ezek közül a legérzékenyebb éppen a pénzügyi megegyezés, azonban Nagy-Britannia képviseletében a tárgyaló tagok azzal érvelnek, hogy a pénzügyi egyezségről folytatott bármilyen vitát a két fél jövőbeni kereskedelmi kapcsolatainak kontextusában kell lefolytatni” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

A probléma abban gyökerezik, hogy nem világos, mit ért az EU a megfelelő előrehaladás alatt, és egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről. Theresa May brit miniszterelnök sürgeti az uniót, hogy vegye figyelembe azt a politikai kockázatot, amelynek ő és a brit kormány ki van téve, továbbá azt is, hogy Nagy-Britannia számára politikailag nem járható út egy magas összegű számla elfogadása, még mielőtt a kereskedelmi kapcsolatokról folyó viták lezárulnának.

Theresa May stratégiája és érvelése logikus, és viszonylag kompromisszumokra törekvő. Kérdéses azonban, hogy az EU számára vajon kellően meggyőző-e?

Amennyiben az EU nem találja megfelelőnek, akkor az egyezkedések a miniszterelnöknő pozíciójának elvesztésébe kerülhetnek, de ha Nagy-Britannia akárcsak ideiglenesen elveszítene egy erős tárgyalóképes vezetőt, akkor az EU előnyt szerezhet a lehető legmagasabb összeg érvényesítéséhez.

Ezt olvasta már?

Gyorsult a növekedés az euróövezetben »