Szemtől szembe azokkal, akik kioszthatják a milliárdokat

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Európában GDP arányosan Magyarországon jut a legtöbb kockázati tőke a KKV szektorba, hangzott el az új JEREMIE alapokat bemutató konferencián. Az új hazai kockázati tőkealap-kezelők most először mutatkoztak be szélesebb szakmai közönség előtt a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) és az M27 ABSOLVO rendezvényén.

Nem csak befektető, partner is

Meglepőnek tűnhet, de Európában GDP arányosan hazánkban jut a legtöbb kockázati tőke a KKV szektorba. Az összes befektetett tőke nagyságát tekintve is kiemelkedően szerepel Magyarország. „Olyannyira, hogy a külföldi kollégák is hozzánk jönnek tanulni” – hangsúlyozta ki Garamvölgyi Balázs, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója nyitóelőadásában.

A korábbi és a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat elsősorban a tehetséges csapatokból álló cégek kaphatják meg, mivel az innovatív ötletek után őket keresik a leginkább a kockázati tőkekezelők, hangzott el többször is a rendezvényen. A hazai kockázati tőkepiacon immár több mint 20 éve jelen lévő Euroventures Capital vezetője, Tánczos Péter szerint a tehetség mellett fontos, hogy valódi partnerként tekintsenek a befektetőkre, akik transzparens működést várnak el a tőkéért és a tanácsokért cserébe.

Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO ügyvezető partnere elmondta, érdemes a tőkét kereső vállalkozásoknak a növekedési stratégiájuk kialakítása során nem elaprózni erőforrásaikat, megtalálni a helyes fókuszt, valamint kiemelt figyelmet szánni a versenytársak erősségeinek és gyengeségeinek. „Nem szállhatunk csatába gondolkodás nélkül olyan versenytársakkal, akik régebb óta a piacon vannak, és jelentősebb tőkével rendelkeznek” – emelte ki a tanácsadó cég vezetője.

Ágazati sokszínűség

A február 27-i konferencián olyan új JEREMIE alapkezelők mutatkoztak be, mint az Alliance Jura Hongrie, a Valor Capital, a Perion Invest, a PBG FMC vagy a Core Venture. A kerekasztal-beszélgetésen többek közt elhangzott, hogy továbbra is az együttműködésre képes, kiemelkedő tehetségeket keresik a befektetők. Hallgatói kérdésre kiemelték: az egyesült államokbeli jelenlét nem működhet csak Magyarországról, „ott kell lenni fizikailag is”, ráadásul piaci tapasztalat is szükséges.

A jelen lévő befektetők még elmondták, a népszerű IT-projektek mellett egészségügyi, élelmiszertechnológiai, agráripari, valamint energetikai szektorban lévő cégekbe is invesztálnának, jellemzően 300-400 millió Ft-ot projektenként. Vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a tőkéért cserébe milyen tulajdonrészt kérjen a befektető, el lehet-e kérni többséget egy ötlet fázisú cégben, vagy ez a vállalkozó motivációját ölheti meg.

A rendezvények még elhangzott, az innovációkra, fejlesztésekre fordítható nem kevés forrás még az ablakban van, illetve lesz 2015. december végéig, azaz addig kell a hazai vállalkozásoknak és a kockázati tőkekezelőknek egymásra találniuk és elkölteniük az összegeket. Mert a megmaradt források mennek vissza Brüsszelbe, az Európai Unióhoz, a lehetőségek és az álmok pedig megvalósulatlanul itthon maradnak.

Ezt olvasta már?

Amerikai cégbe fektet a Hiventures »

4IG 1820 (-1,62 ) ALTEO 670 (2,29 ) ALTERA 830 (-0,60 ) APPENINN 460 (-0,65 ) CIGPANNONIA 413 (-1,43 ) CSEPEL 808 (-0,74 ) Duna House A 3600 (-5,76 ) EHEP 805 (-5,29 ) ENEFI 195 (2,63 ) ESTMEDIA 148 (-1,33 ) FORRAS/OE 1100 (4,76 ) FUTURAQUA 44 (2,33 ) GSPARK 3410 (-0,29 ) KONZUM 227 (-0,87 ) MASTERPLAST 625 (0,81 ) MOL 3108 (0,65 ) MTELEKOM 437 (5,82 ) NORDTELEKOM 35 (1,47 ) NUTEX 36 (1,12 ) OPUS 468 (-0,21 ) OTP 11390 (-1,56 ) OTT1 233 (-1,69 ) PANNERGY 668 (-0,30 ) RABA 1255 (0,40 ) RICHTER 5290 (0,09 ) SET Group 244 (2,52 ) TAKAREK 602 (0,17 ) WABERERS 2180 (-3,11 )