Régió pékjei egyesüljetek!

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Június 9-én, szombaton ért véget Budapesten a Kelet. A résztvevő 5 ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia sütőipari szakmai szervezeteinek vezetői mellett a háromnapos, a Magyar Pékszövetség kezdeményezésére létrejött eseményen jelen volt a Pék Világszövetség (UIBC) spanyol főtitkára és nagykövete is.

Egymásra találás

A találkozón kiderült, hogy a résztvevő országok sütőiparának problémái azonosak, ahogy céljaik is.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Minden résztvevő meghatározó problémaként említette a nagy élelmiszerforgalmazó láncok gyakran kedvezőtlen piaci magatartását, a beszerzési árak alacsonyan tartását, a beszállítókkal szembeni aránytalanul erős alkupozíciót és kulcsfontosságúnak ítélték a fenti gyakorlatok elleni közös fellépést.

A résztvevők együtt és egyenként is hangsúlyozták, hogy elsődleges céljuk a biztonságos élelmiszer-előállítás, illetve az iparág és iparági szereplők stabilitásának, folyamatos fejlődésének elősegítése.

A közös fellépés lehetőségei

A megjelent vezetők megvizsgálták azt is, hogy miként tudnának közösen fellépni az unió megfelelő fórumain az ágazat helyzetének javításáért.

Emellett a jelenlévő 5 ország képviselői megállapodtak abban, hogy a kelet-európai sütőipar helyzetéről és legégetőbb gondjairól memorandumot fogalmaznak meg, amely egyértelművé teszi, hogy nem elszigetelt jelenségről, hanem egy teljes, a régióban több százezer embert foglalkoztató ágazat gondjairól van szó – ismertette a találkozó eredményeit Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Olvasta már? Összefogás az élelmiszerpazarlás és az éhezés megállításáért
A kereskedelmi forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek megmentése és rászorulók számára való eljuttatása a terv.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Folytatódik a vállalati hitelezés bővülése »

4IG 3420 (-0,58 ) ALTERA 715 (-2,72 ) ANY 1255 (-0,79 ) APPENINN 573 (-3,05 ) BIF 2000 (0,50 ) CIGPANNONIA 390 (-3,47 ) CSEPEL 790 (-3,66 ) EHEP 910 (-14,15 ) ELMU 26600 (-0,75 ) ENEFI 185 (-1,34 ) ESTMEDIA 98 (5,81 ) FORRAS/OE 960 (-7,69 ) FUTURAQUA 51 (-0,39 ) KONZUM 2350 (-4,47 ) MASTERPLAST 620 (-4,62 ) MOL 2860 (0,49 ) MTELEKOM 408 (-0,37 ) NORDTELEKOM 36 (-3,46 ) OPUS 500 (-4,03 ) ORMESTER 1250 (-16,11 ) OTP 9845 (-0,51 ) OTT1 225 (-3,02 ) PANNERGY 680 (0,59 ) RABA 1285 (-1,53 ) RICHTER 5040 (-0,20 ) SET Group 210 (-4,11 ) TAKAREK 619 (1,48 ) WABERERS 2790 (2,95 ) ZWACK 16500 (-0,60 )