Átlagon felüli lehet a gabonatermés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan az idén.

Elindult az aratás

A mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza huszonöt százalékát már betakarították, a termésátlag 5,5 tonna hektáronként - ismertette Fazekas Sándor a legfrissebb aratási eredményeket pénteken a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásakor.

A miniszter az intézethez tartozó földterületen tartott határszemlén elmondta, hogy az ország kenyérgabona- és takarmányszükséglete biztosított, emellett exportra, valamint vetőmagnak is jut elég búza. Megjegyezte: a magyar búza a világ egyik legjobb minőségű gabonája.

Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy világpiaci okok miatt a gabonaárak nyomottak, de a gazdák azáltal, hogy el tudják raktározni a terményt, kedvezőbb árakra számíthatnak az év hátralevő részében.

Így állnak a számokkal

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az őszi árpa aratása előrehaladott állapotban van, a 269 ezer hektáros termőterület több mint háromnegyedéről már betakarították. A termésátlag 5,3 tonna hektáronként, de területenként nagy szórást mutat.

A legmagasabb továbbra is Tolna megyében, ahol 6,8 tonna a hektáronkénti termésátlag. Országosan várhatóan 1,3 millió tonna őszi árpa kerül a magtárakba. A repce idei évi vetésterülete 254 ezer hektár, amelynek 32 százalékát már betakarították. Az országos termésátlag hektáronként 3 tonna, a korábbiakhoz képest enyhén nőtt. A becslések alapján az idén mintegy 650 ezer tonna lesz a repcetermés.

A magborsó vetésterülete 14 ezer 900 hektár, amelynek 33 százalékát már betakarították. A korábbi becsült átlaghoz képest nőtt az országos termésátlag, jelenleg hektáronként 2,7 tonna.

Kombájnnal aratják a tritikálét Bugac határában 2016. július 7-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A kutatóintézet is aratott

Czimbalmos Róbert, a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a miniszteri látogatás során elmondta, hogy a karcagi kutatóintézet területén nemesített magyar búzafajtákat aratnak, amelyek a pénteki határszemle tapasztalatai szerint kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt képesek akár meghaladni a hektáronkénti 7 tonnás termésmennyiséget.

Zsembeli József, a karcagi kutatóintézet igazgatója beszámolt arról, hogy az őszi árpát learatták, az átlagtermés hektáronként 6 tonna fölötti, de egyes fajták, területek hektáronként 7 tonna termésmennyiséget produkáltak. A búza esetében hasonlóan jó terméseredményre számítanak - jegyezte meg. Megjegyezte: nem teljesen nagyüzemi parcellákról van szó, hanem kutatóintézetként félüzemi és kísérleti parcellákról is.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

KSH: Nőtt a növénytermesztés és az állattenyésztés teljesítménye »

4IG 668 (0,45 ) AKKO Invest 430 (0,94 ) APPENINN 359 (-0,42 ) AutoWallis 102 (-0,49 ) BIF 315 (0,32 ) CIGPANNONIA 189 (3,62 ) CyBERG 1650 (-0,60 ) EHEP 9250 (2,21 ) EMASZ 31200 (0,65 ) ESTMEDIA 126 (1,78 ) KULCSSOFT 2660 (0,76 ) MASTERPLAST 760 (-0,78 ) MOL 2790 (-0,43 ) MTELEKOM 458 (-0,33 ) NUTEX 48 (-2,06 ) OPUS 284 (-1,11 ) ORMESTER 11100 (0,91 ) OTP 14350 (0,35 ) OTT1 241 (-1,64 ) PANNERGY 728 (-0,82 ) RICHTER 6740 (1,05 ) SET Group 89 (0,68 ) WABERERS 1125 (0,45 )