Az agárium várja a szerbek uniós csatlakozását

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A jogharmonizáció, az élelmiszerbiztonság, valamint az agrárképzés területén is segítheti Magyarország Szerbia európai integrációját - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Belgrádban, ahol a szerbiai mezőgazdasági minisztérium képviselőivel találkozott.

Ezért lenne előnyös nekünk is

A tárcavezető a sajtónak elmondta: Magyarország támogatja Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozását, ehhez pedig arra van szükség, hogy a nyugat-balkáni ország agrárpolitikáját összehangolják az uniós standardokkal. Hozzátette: ennek köszönhetően a szerbiai termelők is versenyképessé válhatnak, ami azért is fontos, mert sok délvidéki magyar számára a gazdálkodás jelenti a megélhetést.

Aláhúzta: a vajdasági élelmiszeripari termékek kiválóak, "és ezeket az értékeket fenn kell tartani és gyarapítani, hiszen megélhetést jelentenek". Az integrációs folyamatban a jogharmonizáció mellett élelmiszerbiztonság területén tud tanácsokkal szolgálni Budapest - magyarázta Fazekas Sándor.

Más területeken is segíthetnek

Emellett az élelmiszerek ellenőrzését, a hatósági állatorvosi engedélyek beszerzését, a feliratozást, illetve a címkézést tartja fontosnak, mert a vásárlók így tudnak tájékozódni az adott országra jellemző termékekről. Rámutatott, hogy a magyar kormány az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) ösztöndíjait is biztosítja, ami segítséget nyújthat az agrárképzés és a szakképzés területén.

"Így el lehet sajátítani azokat az ismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy valaki az unión belül eredményesen termeljen, illetve eligazodjon az EU agrártámogatási rendszerében" - magyarázta a tárcavezető.

Fazekas Sándor kiemelte, hogy Budapest a gazdákat szakmai tanácsadással is segíti, hogy be tudjanak kapcsolódni a Kárpát-medencei gazdasági térbe. Ehhez kapcsolódóan aláhúzta: fontos, hogy az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron - amely a régió egyik legnagyobb mezőgazdasági seregszemléje - legyen magyar pavilon is. A magyar standot szombaton nyitja meg a miniszter.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Elfogadták a 2020-as költségvetést Szerbiában »

4IG 750 (0,81 ) AKKO Invest 426 (-0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1355 (-0,37 ) APPENINN 380 (-1,30 ) CSEPEL 500 (2,04 ) Duna House A 3930 (0,77 ) EHEP 9500 (-5,94 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-2,16 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) KPACK 28000 (19,66 ) KULCSSOFT 3060 (9,29 ) MASTERPLAST 742 (-0,27 ) MOL 2864 (0,14 ) MTELEKOM 442 (0,68 ) NORDTELEKOM 52 (-3,35 ) OPUS 319 (2,44 ) OTT1 261 (3,57 ) PANNERGY 734 (-0,54 ) RABA 1190 (0,85 ) RICHTER 5850 (-0,76 ) SET Group 103 (4,04 ) TAKAREK 568 (5,19 ) WABERERS 1180 (-0,42 ) ZWACK 17600 (0,86 )