Hiány lehet idén repcemézből

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek, mert a márciusi hideg időjárás miatt megkésett a generációváltás a méheknél - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének szaktanácsadója szerdán.

Molnár Ferenc elmondta: a hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Hozzátette: a repce már virágzik, a méhek viszont még nincsenek megfelelő állapotban, nem elég népesek. Ideális körülmények mellett repcevirágzásra már ötvenezres egyedlétszámmal rendelkeznek a jobb családok, ezzel szemben most április közepén, a márciusi vegetálás miatt - amikor már majdnem teljesen megnyílt repcetáblák is vannak - ennek fele, azaz mintegy 25 ezer az egyedlétszám - számolt be.

Megjegyezte: bár virágzik a repce, de amit gyűjtenek a méhek, fel is élik az utódok kineveléséhez. A pete lerakásától számított huszonegy nap alatt kelnek ki a dolgozó méhek, és ugyanennyi idő alatt válnak gyűjtőméhhé - közölte.

A szaktanácsadó szólt arról is, hogy a teleléssel nem volt gond idén és bár országos összesítés még nem készült, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a betelelt méhállomány mindössze tíz százaléka pusztult el. Molnár Ferenc elmondta:számos méhészetben nulla kilogramm repcemézre számítanak, a többszáz méhcsaláddal rendelkezőknek lehet repceméze.

Az akácvirágzás május 10-e körül várható, plusz-mínusz öt nap, addigra a remények szerint megerősödnek a méhek - mondta, hozzátéve: azért is bíznak ebben, mert az akácméztermés határozza meg a méhészetek éves bevételét.

Molnár Ferenc elmondta: a fentiek hatással lesznek a mézárakra is, a felvásárlási árak majd az első repceméz pergetése után derülnek ki. Tavaly a repceméz kilónkénti induló felvásárlási ára 750 forint volt, a vegyes- és napraforgómézé 600 forint, míg az akácmézé 1250 forint.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák »

4IG 654 (-0,46 ) AKKO Invest 443 (0,80 ) APPENINN 371 (3,49 ) AutoWallis 73 (0,27 ) BIF 306 (-0,65 ) CIGPANNONIA 170 (4,94 ) CSEPEL 304 (-8,98 ) CyBERG 1080 (0,93 ) DELTA 98 (-0,61 ) EHEP 3450 (-1,71 ) FORRAS/OE 1080 (1,89 ) FUTURAQUA 76 (-2,05 ) KULCSSOFT 1650 (-2,94 ) MASTERPLAST 596 (-0,67 ) MTELEKOM 390 (1,56 ) NORDTELEKOM 31 (0,32 ) NUTEX 31 (-2,82 ) OPUS 269 (1,89 ) ORMESTER 12450 (-1,19 ) OTP 9735 (0,15 ) OTT1 211 (0,24 ) PANNERGY 650 (0,31 ) RABA 920 (-3,16 ) RICHTER 6820 (0,89 ) SET Group 69 (0,44 ) TAKAREK 491 (-0,41 ) WABERERS 788 (2,60 ) ZWACK 16850 (-0,30 )