Hozzánk is érkezett fipronilos tojás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelent egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, illetve zárolásukat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

A hivatal közleménye szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett riasztás a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból.

Megengedett értéken belül

A hivatal közölte azt is, hogy a tojásokra korábban elrendelt vizsgálat 4 tételben - egy német és három lengyel - mutatta ki kedden fipronil - növényvédő szer hatóanyaga - jelenlétét, nyomokban, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben.

Kiemelték, hogy Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus 4-től augusztus végéig rendelte el a Magyarországra érkezett tojás tételek és tojástermékek ellenőrzését, amely során nyomon követési és laborvizsgálatok is történnek.

Az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez érkezett félkész termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt.

A hivatal javasolja, hogy a szennyezési eset lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a magyar tojás, valamint tojás tartalmú termékek fogyasztását.

Két hete húzódik az ügy

A Nébih honlapja alapján a holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA augusztus 2-án jelentette be hivatalosan, hogy rovarirtószer-szennyezés gyanúja miatt bezártak 180 tojástermelő telepet.

A nyomozás szerint két növényi alapú biocid termékbe, a DEGA-16-ba, valamint a Copper boost elnevezésű készítménybe kevertek illegálisan fipronilt. A szerhamisítást feltehetően nem a gyártó, hanem a szerrel dolgozó vállalkozás(ok) követté(k) el.

Egyre több helyen

Az első hírek óta több Európai Uniós (EU) tagállamba is került szennyezett tojás, tojástermék. Múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható.

Mivel a fipronil zsírban oldódó hatóanyag, ezért felhalmozódik a szervezetben, így az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztók hosszú távon ne legyenek kitéve a májkárosító anyagnak - olvasható a Nébih honlapján.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Magyar-kubai együttműködésről folyt tárgyalás »

4IG 958 (-0,52 ) AKKO Invest 29600 (1,37 ) ALTEO 770 (-0,26 ) ANY 1325 (0,76 ) APPENINN 444 (0,57 ) AutoWallis 111 (-0,45 ) BIF 298 (-1,00 ) CIGPANNONIA 320 (1,27 ) CyBERG 1830 (0,55 ) EHEP 10100 (-3,81 ) EMASZ 26000 (0,78 ) ENEFI 498 (-0,80 ) ESTMEDIA 120 (-3,39 ) FUTURAQUA 112 (-1,93 ) GSPARK 4520 (2,73 ) KULCSSOFT 1510 (-2,58 ) MOL 2946 (-1,01 ) MTELEKOM 431 (-0,23 ) NORDTELEKOM 47 (0,76 ) NUTEX 30 (1,34 ) OPUS 385 (-2,48 ) ORMESTER 8100 (2,53 ) OTP 12690 (-0,55 ) RABA 1150 (0,88 ) RICHTER 4924 (0,08 ) SET Group 665 (1,68 ) TAKAREK 620 (0,32 ) WABERERS 1400 (-1,06 )