Jó ötlet volt az áfacsökkentés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az év eleje óta eltelt időszak tapasztalatai alapján pozitív folyamatok indultak el az élő- és a félsertés áfájának 5 százalékra csökkentése hatására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A tárca közleménye szerint ugyan az áfacsökkentés hatásainak vizsgálata összetett feladat, de a hatások felmérésével kapcsolatos munka már januárban elkezdődött, a témában eddig két egyeztető megbeszélést tartottak. Az információkat a tárca koordinálásával, az összes érintett szereplővel közösen összesítik.

Az ágazati, termelői visszajelzések alapján az év elején általában jellemző alacsony kereslet megélénkült, a termelők a forgalom növekedéséről számolnak be, emellett a kisüzemek is emelkedő keresletről tájékoztatták az érdekképviseleti szervezeteket - közölte a tárca. Kisebb élénkülés van a tenyészállatok forgalmában is, ennek oka lehet, hogy a tenyészállatok vásárlása is az 5 százalékos áfa-körbe tartozik január elsejétől.

Az intézkedés eredményeit a hazai alapanyagok iránti kereslet mellett számos egyéb ponton kell vizsgálni a közlemény szerint:, így figyelemmel kísérik az élőállat felvásárlás mennyiségi és ár adatait, a külkereskedelmi folyamatokat, az áfa-bevételek alakulását, valamint az érintettek likviditási helyzetének alakulását is.

A tárca tájékoztatása szerint a konkrét adatok érdemi elemzése csak 2-3 hónap elteltével kezdődhet meg, ahogy az ahhoz szükséges statisztikai, áfa-bevallási és egyéb adatok rendelkezésre állnak.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Így lett hazánk az áfacsalás elleni harc éllovasa »

4IG 617 (1,82 ) AKKO Invest 417 (0,12 ) ANY 1155 (-0,43 ) APPENINN 338 (0,45 ) AutoWallis 82 (1,86 ) CIGPANNONIA 284 (1,07 ) DELTA 81 (0,62 ) Gloster 2580 (-0,77 ) MOL 1638 (0,18 ) MTELEKOM 365 (-0,54 ) Megakran 4 (-11,11 ) NUTEX 25 (0,61 ) OPUS 234 (1,52 ) OTP 9335 (2,02 ) OTT1 165 (-0,60 ) PANNERGY 678 (0,30 ) RABA 796 (1,79 ) RICHTER 6650 (2,31 ) SET Group 58 (0,70 ) TAKAREK 430 (1,42 ) WABERERS 1200 (4,35 )