Jobban odafigyelnének az erdőinkre

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A megújult erdőtörvény legfőbb célkitűzése az erdőterület növelése, valamint az erdők megóvása - emelte ki a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Csökkenteni kell a bürokráciát

Fazekas Sándor elmondta: ma Magyarországon az erdőterület nagysága mintegy 2 millió hektár; ennek a nagyobbik része állami tulajdonban van, de a magánerdők területe is jelentős, mintegy 800 ezer hektár. A korszerű erdőgazdálkodás egyik alapfeltétele, hogy kis adminisztrációval járjon, és a védett értékeket is meg lehessen óvni.

Ezért a kormány feltett szándéka, hogy a nemzeti erdőstratégiát végrehajtva növelje az erdőterület nagyágát 27 százalékra az elkövetkező évtizedekben. Ehhez megvannak a megfelelő erőforrások is, a Vidékfejlesztési Programban (VP) mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre erdősítésre.

Ez az összeg további mintegy 40 ezer hektár új erdőt jelent - mondta a miniszter. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson a magánerdő-gazdálkodás szabályait kellett korszerűsíteni, egyszerűsíteni az új erdőtörvényben, mivel ma már döntőmértékben az új telepítések a magánerdőkben lehetségesek - jelezte Fazekas Sándor.

Ez lenne az elsődleges feladat

A miniszter emlékeztetett: az új erdőtörvény egyszerűsíti a különböző eljárásokat, és csökkenti az eljárási díjakat is. Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy a magánerdő-tulajdonos alapvető érdeke a tulajdonában lévő erdő hatékony működtetése.

Most még vannak azonban olyan magánerdők, ahol ez nem megoldott, például a tulajdoni viszonyok, vagy a terület méretei miatt. Az új törvényi szabályozásnak az az egyik legfontosabb eleme, hogy azt a most még nem működő mintegy 200 ezer hektárnyi magánerő-területet bevonja a művelésbe - mondta a tiszteletbeli elnök, hozzátéve: a magánerdő-tulajdonosok a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek és sok új munkahelyet is teremtettek vidéken.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

106 milliárd forint jut erdőgazdálkodásra »