Megoldanák a méhészek problémáit

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A magyar méhésztársadalomnak el kellene gondolkoznia azon, hogy szövetkezeteket hozzon létre, a méhészek külön-külön nem tudnak kellő erőt felmutatni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Gyulán.

Ezekkel az előnyökkel számolhatnak

Nagy István a IX. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon tartott előadásában kifejtette: a szövetkezéssel a magyar méhészek ármeghatározó képessége és értékesítési lehetősége jelentősen javulna. A magyar kormány 5 évre 150 millió forintot szán a méhészeti szövetkezetek létrehozásának támogatására.

Elmondta azt is: az FM dolgozik azon, hogy védjeggyel jelölhessék a magyar méhészek a terméküket, jelezve, hogy az GMO-mentes területről származik, ami piaci előnyt jelentene számukra. A méz mellett a húst, a halat, a tejet és a tojást is lehetne így jelölni.

"A rendelet kész, a védjegy még nincs" - fogalmazott Nagy István. Magyarországon 454 ezer hektárnyi akácerdő van, a világ akácméztermésének 80 százaléka innen származik.

A magyar méz jelentős részét exportálják az Európai Unióba, az ország exportrészesedése 40 százalékos az EU-ban. Mindezek ellenére nincs ármeghatározó szerepük a magyar méhészeknek, ami összefogással, szövetkezéssel változhatna - hangsúlyozta az államtitkár.

Erre is szakosodhatnak

Az államtitkár szólt arról, hogy az állatorvos-tudományi egyetem rektorával a napokban egyeztetett arról, hogy a jövőben az állatorvosok méhbetegségekre is szakosodhatnának, ami a méhbetegségek elleni kutatásoknak is új lendületet adna. Magyarországon nagy a méhsűrűség, ezért a méhek fokozottan kitettek a betegségeknek - húzta alá.

Ismertetése szerint 2013-2016 között a magyar nemzeti méhészeti program révén az ágazat szereplői évi 4,7 millió euró támogatáshoz juthattak, uniós és hazai forrásból. Megkezdték a 2016-2019-es program előkészítését, amelyben a termékfejlesztést és a piacra jutást is támogatnák, és a kutatásokra is több forrás jutna.

Ezért fontosak

Nagy István elmondta: Magyarországon több ezer családnak nyújt fő- vagy kiegészítő jövedelmet a méhészkedés; az utóbbi években a kis-közepes méhészetek intenzív, árutermelő gazdaságokká váltak. A méhészek és a fogyasztók közötti bizalom erősítése, a termelői mézes üvegek használata és a mézlovagrendek munkája révén az évi átlagfogyasztás 30-40 dekagrammról 70-80-ra nőtt - tette hozzá.

Szavai szerint a méhészetnek az ökológiai sokféleség megőrzésében is fontos szerepe van, épp ezért a zöldítési programokban méhlegelők telepítésére is lehet pályázni. A IX. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál keretein belül péntektől vasárnapig szakmai napokat is rendeznek, szombaton az év méhegészségügyi helyzetéről; vasárnap a magyar méhészet jövőjéről rendeznek konferenciát, emellett a mézmarketingről, a most induló, hároméves nemzeti méhészeti programról és a magyar méhészet helyzetéről is hangzanak el előadások.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kevés a méh, milliárdos károk jöhetnek »

4IG 744 (-0,80 ) AKKO Invest 430 (-1,38 ) ALTEO 838 (0,24 ) ANY 1360 (-0,37 ) APPENINN 385 (-2,41 ) AutoWallis 103 (-1,90 ) CIGPANNONIA 198 (-3,41 ) CSEPEL 490 (-5,77 ) CyBERG 1800 (6,51 ) Duna House A 3900 (3,45 ) EHEP 10100 (1,00 ) ELMU 33400 (-0,60 ) EMASZ 30200 (-3,82 ) ENEFI 404 (-1,46 ) ESTMEDIA 139 (0,72 ) FUTURAQUA 100 (0,61 ) GSPARK 5080 (0,79 ) KPACK 23400 (26,49 ) KULCSSOFT 2800 (-3,45 ) MOL 2860 (0,56 ) MTELEKOM 439 (-0,57 ) NORDTELEKOM 54 (-0,37 ) NUTEX 74 (-8,64 ) OPUS 311 (3,32 ) ORMESTER 10000 (1,01 ) OTP 14880 (0,07 ) OTT1 252 (-0,98 ) RICHTER 5895 (0,26 ) SET Group 99 (0,81 ) TAKAREK 540 (-1,10 ) WABERERS 1185 (-1,66 ) ZWACK 17450 (-0,85 )