Nukleáris hulladékkezelés lézerrel

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki a szegedi ELI-ALPS kutatóközpont lézerrendszerének felhasználásával, az erről szóló szándéknyilatkozatot pénteken írták alá Szegeden, Párizsban és Los Angelesben.

A Kaliforniában tartózkodó Palkovics László innovációs és technológiai miniszter - videokonferencián keresztül - bejelentette, a magyar kormány a projektet nemzeti kutatási programként 3,6 milliárd forinttal támogatja. A miniszter hangsúlyozta, az atomenergia fontos eleme a magyar energiamixnek. Az országnak van működő atomerőműve, újabb blokkokat épít és rendelkezik a szükséges oktatási és kutatási kapacitással. A szegedi ELI-ALPS kutatóközpont alkalmas arra, hogy ott kidolgozzák a módszert az atomerőművek radioaktív hulladékainak lebontásához annak érdekében, hogy ezek ne több ezer évig maradjanak velünk, hanem ennek az időnek a töredékéig - tudatta a miniszter.

Amennyiben a 2018-ban fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Gerard Mourou elképzelése működik, akkor sikerül megoldást találni az atomerőművek alkalmazásának egyik komoly problémájára - közölte Palkovics László. A kutatási programot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) koordinálja, részt vesz benne a párizsi Ecole Politechnique professzora, Gerard Mourou, valamint a University of California, Irvine professzora, illetve a TAE Technologies tudományos igazgatója, Tajima Toshiki munkatársaival. A kutatásba a tervek szerint további partnereket is bevonnak. Rovó László, az SZTE rektora hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás tudománytörténeti jelentőségű, hiszen a nukleáris hulladék kezelése - amely nemcsak műszaki és technológiai kihívást jelent, hanem legalább ilyen fontos a társadalmi dimenziója - az emberiség jövője szempontjából is meghatározó. A professzor kifejtette, az SZTE Magyarország legjobb egyetemeként folyamatosan törekszik arra, hogy mind oktatási, mind tudományos és innovációs területen a világ élvonalába tartozzon, és az intézmény kutatói számára megfelelő hátteret biztosítson a kiemelkedő minőségű tudományos munkához. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE prorektorának tájékoztatása szerint a nukleáris hulladékok kezelésében kihívást jelent a hosszú felezési idejű anyagok tárolása. A problémára a megoldást a P&T (partitioning and transmutation - partícionálás és transzmutáció) jelentheti. A partícionálás során a nukleáris hulladék különböző komponenseit szétválasztják, majd ezek közül a hosszú felezési idejűeket transzmutációval átalakítják.

Az anyagot például neutron besugárzásnak teszik ki, aminek hatására az stabil vagy gyorsan lebomló maggá, magokká alakul. A transzmutáció ötlete nem új, már évtizedek óta ismert, hogy ezzel az eljárással a radioaktív hulladék kezelése lényegesen könnyebbé válik. A probléma az, hogy a szükséges neutronok előállítása nukleáris reaktorokban, vagy gyorsítók segítségével történhet ami, a gyakorlati alkalmazást lényegében lehetetlenné teszi. Az egyik kulcskérdés az, miként lehet olyan neutron forrást kifejleszteni, amely egyszerűen kezelhető, és az ára is jóval alacsonyabb, mint a rektoroké vagy gyorsítóké. Az utóbbi néhány évben a lézeres részecske gyorsításban bekövetkezett jelentős fejlődésre támaszkodva Gerard Mourou és Tajima Toshiki professzorok egy olyan javaslatot dolgoztak ki, amely a problémát lézeres gyorsításon alapuló neutron forrással kívánja megoldani. Az elvégzett számítógépes szimulációk azt mutatták, hogy a demonstrációs kísérletek megvalósítására a legjobb esélyt jelenleg a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban található lézer rendszer adja. A kutatási program keretében ősszel tudományos tanácskozást rendeznek Szegeden - jelentette be a professzor.

Ezt olvasta már?

Nők: 50-60 ezer forint a bérszakadék »