Sose látott mennyiségű gabona halmozódhat fel

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Valamivel alacsonyabb kurzuson zárt a FAO élelmiszerár-index novemberben, ellensúlyozva az idei évben tapasztalt folyamatos emelkedést. A cukor árának jelentős esése dominált a pálmaolaj jegyzések növekedésével szemben, végül 0,4 százalékkal lejjebb nyomva az összesített értéket.

Még így is nagy a különbség

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által figyelemmel kísért öt alapvető élelmiszer alapanyag nemzetközi árából számított index még így is több mint 10 százalékkal magasabb szinten van, mint tavaly ilyenkor.

A cukor nemzetközi ára majd 9 százalékot esett az elmúlt hónapban, miután a vártnál jobbnak bizonyult a brazíliai aratási szezon és az ország valutája tovább gyengült az amerikai dollárral szemben.

A növényi olajok ezzel szemben 4,5 százalékkal drágultak: dél-kelet Ázsiában alacsonyabb lett a pálmaolaj-kibocsátás és hasonló a helyzet Latin-Amerikában a szójabab esetében.

A többi élelmiszercsoport ára (például a húsféléké) inkább stabil maradt. A tej és tejtermékek ára folytatta óvatos menetelését és további 1,9 százalékkal emelkedett. Bőséges készletek állnak rendelkezésre a szemes terményekből, emellett Argentínában és Ausztráliában is jónak tűnik a búzatermés, így azok ára 0,6 százalékkal mérséklődött.

Rekordszinten a gabonafélék

A FAO legfrissebb előrejelzése szerint a 2017-es szezon végére sosem látott mennyiségben áll majd rendelkezésre gabona. A most megjelent FAO Gabonakészletek és –igények gyorsjelentés 670 millió tonnára becsüli a világ gabonakészleteit – 1,4 százalékkal többet, mint az előző időszakban.

A rendelkezésünkre álló búza mennyisége rekordot dönthet (238,5 millió tonna), amely növekedés nagy része Kínában, az Egyesült Államokban és Oroszországban koncentrálódik. A rizzsel kapcsolatos becsléseket 171 millió tonnára, míg más szemes terményekét, mint például az Egyesült Államokban halmokban álló kukorica, 261 millió tonnára növelték a szakértők.

A teljes globális gabonakibocsátás várhatóan 1,7 százalékkal meghaladja a 2015-ös évit és így eléri a 2 577 millió tonnát. A rizs és kukorica esetében kiemelkedően jó évnek nézünk elébe. Az alacsonyabb áraktól tartva kisebb területen vetettek búzát az Egyesült Államokban, ezzel épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg Oroszországban, Ukrajnában, Indiában és Pakisztánban is.

Az argentin és brazil kukoricavetés ezzel ellentétben jobb megtérüléssel kecsegtet, és az időjárás is kedvez annak, így jó kilátásokra számíthat.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Szombaton folytatódik az agrárcenzus »

4IG 615 (1,15 ) AKKO Invest 429 (1,18 ) ALTEO 754 (1,89 ) ANY 1155 (-1,28 ) APPENINN 338 (2,89 ) AutoWallis 83 (-2,59 ) BIF 240 (3,00 ) CIGPANNONIA 284 (-2,41 ) DELTA 81 (1,00 ) Duna House 302 (-2,58 ) ENEFI 296 (0,34 ) FORRAS/OE 1140 (7,55 ) FUTURAQUA 60 (0,50 ) Gloster 2720 (3,50 ) MASTERPLAST 714 (-2,19 ) MOL 1658 (-0,36 ) MTELEKOM 367 (0,14 ) NORDTELEKOM 23 (-3,33 ) NUTEX 23 (2,27 ) OPUS 244 (7,27 ) OTP 9320 (-1,27 ) OTT1 175 (1,04 ) PANNERGY 686 (-0,29 ) RICHTER 6685 (-1,26 ) SET Group 58 (2,28 ) TAKAREK 439 (-1,57 ) WABERERS 1145 (2,69 )