A kínában nincs szükség negatív kamatra

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kínai jegybank más országok központi bankjaival ellentétben nem siet a kamatcsökkentéssel és az ugyancsak gazdasági növekedést ösztönző mennyiségi enyhítéssel, ésszerűen kívánja kezelni a helyzetet - jelentette ki a kínai központi bank elnöke.

Ji Kang Pekingben kedden tartott sajtóértekezletén azt mondta, hogy az ázsiai ország gazdasági növekedése a várt sávban mozog, ezért a jegybank nem kíván olyan intézkedéseket bevezetni, mint például a negatív kamat. A kínai GDP tavaly 6,6 százalékkal, az utóbbi 28 év leggyengébb ütemében növekedett. A kínai vezetők az idei évre azt tűzték ki célként, hogy a gazdasági növekedés üteme a 6,0 és 6,5 százalékos sávba essen.

Fu Ling-hui, a kínai statisztikai hivatal szóvivője a múlt héten azt mondta, hogy az év első nyolc hónapjában Kína gazdasági teljesítménye a várt tartományon belül mozgott, a gazdaság idei növekedése a célsávon belül lesz. Aznap Li Ko-csiang kínai miniszterelnök ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kínai gazdaság növekedésének 6 százalék feletti üteme nehezen lesz tartható. Kína GDP-je az első negyedévben 6,4 százalékkal, a második negyedévben 6,2 százalékkal, az első fél évben 6,3 százalékkal nőtt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Tengervízből nyerne ki uránt Kína »

4IG 849 (1,68 ) AKKO Invest 448 (-0,44 ) ALTEO 808 (-1,46 ) ANY 1370 (0,74 ) APPENINN 398 (-0,50 ) AutoWallis 106 (-0,93 ) BIF 310 (0,98 ) CIGPANNONIA 216 (-2,05 ) CSEPEL 540 (1,12 ) Duna House A 3780 (0,53 ) ESTMEDIA 132 (-7,04 ) FUTURAQUA 100 (-3,10 ) GSPARK 4700 (1,51 ) KPACK 17000 (-4,49 ) MASTERPLAST 744 (0,54 ) MOL 3072 (1,72 ) MTELEKOM 442 (0,34 ) NUTEX 31 (1,32 ) OPUS 318 (5,44 ) ORMESTER 7000 (-2,10 ) OTP 13890 (0,36 ) OTT1 252 (-0,20 ) PANNERGY 756 (0,27 ) RABA 1085 (-1,81 ) RICHTER 5605 (0,45 ) SET Group 105 (2,93 ) TAKAREK 560 (-1,41 ) WABERERS 1300 (0,39 ) ZWACK 17400 (0,58 )