Munkaerőhiány a Balatonon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak - írta csütörtökön megjelent cikkében a Magyar Nemzet.

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője, Makkos Péter étteremtulajdonos a lapnak azt mondta: a külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, ez azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt. Az utánpótlásképzés kapcsán Makkos Péter megjegyezte: a vendéglátóipari szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok között "sok a pályaelhagyó, a mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést, a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak kánikulában, 40-45 fokos konyhában is kell dolgoznia".

Vágó Péter, a Kisosz Veszprém megyei elnöke szerint idén is a nyári munkát vállaló egyetemisták, főiskolások és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont. Hozzátette, hogy a diákmunkások augusztus 15-20. körül befejezik a munkát. Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője a lapnak azt mondta, "könnyebb felsorolni, hogy milyen nyári munkát nem ajánlanak a diákoknak, mint a lehetőségeket, amelyek közül választhatnak". A legtöbb ajánlat a szállodáktól, a szezonális kiskereskedelmi boltoktól, az élelmiszer-áruházaktól és a vendéglátóhelyektől érkezik.

Siófokon kiváltképp keresettek az alkalmazottak a strandi munkákra, és például az óriáskerékhez is várnak pénztárosokat, segítőket. Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy "placcos" felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál - derül ki a cikkből.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban »