Folytatódott a dinamikus bővülés

| forrás:
Központi Statisztikai Hivatal
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

2018 IV. negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások 2017 elejétől tartó dinamikus bővülése: a fejlesztések volumene 17%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.

A nagymértékű növekedés elsősorban a lakóépületekhez és az infrastrukturális fejlesztésekhez köthető építési beruházásoknak, valamint a feldolgozóipari kapacitásbővítéseknek köszönhető. 2018-ban a beruházások volumene szintén 17%-kal, az eddig mért legmagasabb szintre emelkedett.

2018 IV. negyedévében szezonálisan kiigazítva:

  • A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 3,8, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 37%-kal haladta meg.

2018 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:

  • A beruházási tevékenység volumene 17, ezen belül a teljesítményérték közel hattizedét képviselő építési beruházásoké 24, a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké pedig 8,9%-kal növekedett.
  • A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 10%-kal nőtt. Ugyanakkor a beruházások 15%-át realizáló költségvetési szerveknél a korábbi negyedévekénél mérsékeltebben, 15%-kal bővült.
  • A nemzetgazdasági ágak döntő többségében emelkedett a beruházási aktivitás. A legnagyobb súlyú területek közül leginkább a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt (44%-kal), elsősorban a közútfelújítások, valamint a folytatódó út-, autópálya-, kerékpárút- és vasútépítések következtében, de a városi és elővárosi személyszállítással foglalkozó vállalkozások is növelték beruházásaikat.
  • A teljesítményérték 17%-át képviselő ingatlanügyletek beruházási teljesítménye ugyancsak erőteljesen nőtt (21%-kal), és a lakásépítések folytatódó bővülése mellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (pl. irodaházak, logisztikai csarnokok) történő beruházások is kiugróan növekedtek.
  • A nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét jelentő feldolgozóipar fejlesztései az előző negyedévekét lényegesen meghaladó mértékben bővültek (18%-kal), négy alágat leszámítva mindenhol emelkedtek a beruházások. A fejlesztések volumene a legnagyobb mértékben az elektronikai iparban, valamint a villamos berendezések gyártása területén nőtt.
  • A kisebb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a legcsekélyebb részesedésű bányászatban a kőolaj- és földgázkitermeléshez köthető kutatási tevékenységnek köszönhetően emelkedett nagymértékben (55%-kal) a beruházások volumene. Az energiaipari fejlesztések bővülésében (18%) az alternatív energiaforrásokra alapozó erőművek létesítései, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátáséban (17%) pedig a szállodaépítések és -felújítások játszottak ismét közre.
  • Az államháztartás a korábbi időszakoknál mérsékeltebb szerepet játszott a nemzetgazdaság egészére jellemző beruházásnövekedésben. Néhány, nagyrészt költségvetési finanszírozású területen – az uniós forrásból történő fejlesztések mérséklődése miatt – csökkenő, vagy a nemzetgazdasági átlagtól elmaradó ütemben növekvő beruházások történtek. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosításban – a rend- és honvédelemhez kapcsolódó nagymértékű fejlesztések ellenére – 3,1, a művészet, szórakoztatás, szabadidő területén – a sporttal és a kultúrával kapcsolatos nagyprojektek egy évvel korábbinál kisebb teljesítménye következtében – 19%-kal csökkentek a beruházások. Az oktatásban – néhány nagy értékű, a felsőoktatásban megvalósult projekt eredményeképpen – 6,9, a humán egészségügyi, szociális ellátásban – főként a fekvőbeteg-ellátáshoz kötődő fejlesztések miatt – 46%-kal meghaladta a beruházások volumene az egy évvel korábbit.
  • A kereskedelem, gépjárműjavításban 2015 végétől mért folyamatos beruházásnövekedés a tárgyidőszakban megtört (–9,5%), elsősorban az élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak a magas bázishoz képest alacsony volumenű beruházásai miatt.

A nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke

Nemzetgazdasági ág

2018. IV. negyedév

2018. I–IV. negyedév

folyó áron, millió forint

volumenindex, előző év azonos időszaka=100,0%

folyó áron, millió forint

volumenindex, előző év azonos időszaka=100,0%

Összesen

3 173 666

116,9

8 495 037

117,0

Ebből:*

 

 

 

 

feldolgozóipar

844 182

118,5

2 233 079

106,3

szállítás, raktározás

594 925

144,0

1 429 407

133,5

ingatlanügyletek

536 938

121,0

1 407 346

117,3

közigazgatás, védelem; kötelező

társadalombiztosítás

200 024

96,9

559 967

134,7

kereskedelem, gépjárműjavítás

135 819

90,5

444 788

102,6

mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat

105 234

110,8

347 651

108,3

* Az egész évi beruházási teljesítmény alapján a hat legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ág adatai.

2018-ban az előző évhez képest:

  • A nemzetgazdasági beruházások volumene 17, ezen belül az építési beruházásoké 22, a gép- és berendezésberuházásoké 11%-kal nőtt.
  • A beruházások több mint felét adó, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 8,8, a költségvetési szerveknél 31%-kal emelkedett a beruházási teljesítmény.
  • Az év egészét tekintve az összes nemzetgazdasági ágban bővültek a beruházások. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 6,3, a szállítás, raktározásban 33, az ingatlanügyletek területén 17%-kal növekedett a beruházások volumene.
  • A jellemzően költségvetési finanszírozású területek közül a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén 35, a humán egészségügyi és szociális ellátásban 31, a víz- és hulladékgazdálkodásban 17%-kal nőtt a fejlesztések volumene. Mérsékelt növekedés valósult meg az oktatásban (14%) és a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban (8,9%).

Következő megjelenés: Beruházás, 2019. I. negyedév – közzététel: 2019. május 30.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A miniszter szerint 25 százalékkal nő a kutatási támogatása »

4IG 958 (-0,52 ) AKKO Invest 29600 (1,37 ) ALTEO 770 (-0,26 ) ANY 1325 (0,76 ) APPENINN 444 (0,57 ) AutoWallis 111 (-0,45 ) BIF 298 (-1,00 ) CIGPANNONIA 320 (1,27 ) CyBERG 1830 (0,55 ) EHEP 10100 (-3,81 ) EMASZ 26000 (0,78 ) ENEFI 498 (-0,80 ) ESTMEDIA 120 (-3,39 ) FUTURAQUA 112 (-1,93 ) GSPARK 4520 (2,73 ) KULCSSOFT 1510 (-2,58 ) MOL 2946 (-1,01 ) MTELEKOM 431 (-0,23 ) NORDTELEKOM 47 (0,76 ) NUTEX 30 (1,34 ) OPUS 385 (-2,48 ) ORMESTER 8100 (2,53 ) OTP 12690 (-0,55 ) RABA 1150 (0,88 ) RICHTER 4924 (0,08 ) SET Group 665 (1,68 ) TAKAREK 620 (0,32 ) WABERERS 1400 (-1,06 )