Harmincnégy milliárd Budapest fejlesztésére

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Európai Bizottság kohéziós politika keretében 4 milliárd eurós (egy euró mintegy 322 forint) beruházási csomagot fogadott el 10 tagállam 25 nagyszabású infrastrukturális projektje számára. Magyarország esetében a támogatás jobb forgalmi összeköttetéseket tesz lehetővé Budapest körül a torlódások csökkentése és a jobb közlekedésbiztonság elérése érdekében - közölte az uniós bizottság kedden.

A beruházási csomag Bulgáriát, Csehországot, Görögországot, Lengyelországot, Magyarországot, Máltát, Németországot, Olaszországot, Portugáliát és Romániát érinti. A projektek a szakpolitikai területek széles körére, mint az egészségügy, a közlekedés, a kutatás, a környezetvédelem és az energia terjednek ki.

A nemzeti társfinanszírozásokkal kiegészítve a projektek teljes beruházási értéke eléri a 8 milliárd eurót. Mint közölték, az uniós bizottság 105,5 millió eurót (mintegy 34 milliárd forint) különített el a budapesti körgyűrű déli részének fejlesztésére, ezen belül út- és hídfelújításra, valamint új kerékpárutak építésére.

A projekt megvalósulásával lerövidül az érintett területen naponta közlekedő 90 ezer jármű menetideje, és javul a közlekedés biztonsága. A forgalom városközponttól elterelésével a forgalmi torlódások is mérséklődnek.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Egyre kevésbé növekednek az árak az unióban »

4IG 689 (-0,86 ) AKKO Invest 441 (-0,79 ) ALTEO 780 (2,36 ) ANY 1195 (1,70 ) APPENINN 380 (-1,04 ) AutoWallis 80 (3,25 ) CIGPANNONIA 186 (2,76 ) CyBERG 950 (-7,77 ) DELTA 103 (-1,72 ) Duna House A 3100 (1,31 ) EHEP 3320 (-3,49 ) ENEFI 343 (0,88 ) FORRAS/OE 1140 (1,79 ) FORRAS/T 1500 (14,50 ) FUTURAQUA 77 (0,26 ) GSPARK 3600 (-2,44 ) KULCSSOFT 1625 (-3,56 ) MASTERPLAST 614 (1,32 ) MOL 1976 (-0,55 ) MTELEKOM 397 (-0,87 ) NORDTELEKOM 31 (-0,65 ) NUTEX 30 (-2,32 ) OPUS 269 (-0,74 ) ORMESTER 12150 (-3,95 ) OTP 10530 (-1,50 ) OTT1 213 (0,71 ) PANNERGY 634 (-2,46 ) RABA 918 (1,55 ) SET Group 71 (3,07 ) TAKAREK 518 (0,39 ) WABERERS 792 (-0,25 ) ZWACK 17000 (0,29 )