Magyar startupok a világ innovációi között

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Két magyar startup mutatkozhat be az eMerge Americas innovációs eseményen Miamiban az INPUT Program szakmai támogatásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a hétfőn kezdődő rendezvény szervezői több száz csapat közül választották a legjobbak közé a kereskedelmi drónokra optimalizált szoftvert fejlesztő Aeriut és az Omnicoach mesterséges intelligencián alapuló, e-sport játékosok fejlesztésével foglalkozó rendszerét. A magyar startupok így Amerika legismertebb angyal- és kockázatitőke-befektetői előtt ismertethetik megoldásaikat. Az innovációs ökoszisztéma egyik legjelentősebb konferenciáján negyven országból mintegy 15 ezer érdeklődő és több mint négyszáz cég vesz részt 2019. április 29-30. között.

"Az eMerge Americas egy kiváló lehetőség, és biztos vagyok benne, hogy mindkét cég remekül megállja a helyét a megmérettetésen. A magyar fejlesztők saját kreativitásuknak és az INPUT Program szakmai támogatásának köszönhetően egyedülálló tapasztalatokkal és értékes kapcsolatrendszerrel gazdagodva térhetnek majd haza" - idézi a közlemény az infokommunikációért felelős helyettes államtitkárt.

A kormány fokozott figyelmet fordít arra, hogy ösztönözze és segítse az innovatív ötleteket és vállalatokat - tette hozzá Solymár Károly Balázs. Az Aeriu kereskedelmi forgalomban kapható drónokra optimalizált szoftvere nagy energiaigényű targoncák nélkül teszi lehetővé a nagy raktárakban történő leltározást. A szoftver leolvas bármilyen, jelenleg is használt vonalkódot és az így nyert adatokat az Aeriu által fejlesztett felhőben tárolja, ezáltal folyamatosan naprakész információt biztosít.

Az Omnicoach a világ első, mesterséges intelligencián alapuló rendszere, amely az e-sportolók fejlődését segíti. A rendszer kielemzi a játékosok teljesítményét és személyre szabott tanácsokkal, gyakorló feladatokkal támogatja őket. A terméket 2018 decemberében vezették be, jelenleg két játékra elérhető és több mint 1000 felhasználója van, több mint kétharmaduk amerikai.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kétmilliárdos pályázat a startup szektorért »

4IG 599 (-0,17 ) APPENINN 343 (-0,72 ) AutoWallis 85 (-1,85 ) CIGPANNONIA 340 (-0,29 ) CyBERG 920 (-8,00 ) DELTA 92 (0,76 ) EHEP 2100 (-3,67 ) FORRAS/OE 1130 (-1,74 ) FUTURAQUA 76 (3,84 ) GSPARK 3110 (-1,27 ) Gloster 2300 (-2,09 ) KULCSSOFT 1700 (-1,73 ) MOL 1715 (-0,41 ) MTELEKOM 373 (1,36 ) NORDTELEKOM 27 (-1,82 ) NUTEX 26 (0,38 ) OPUS 228 (-0,44 ) OTP 10240 (-0,19 ) OTT1 174 (-0,57 ) PANNERGY 610 (0,99 ) RICHTER 6735 (-1,46 ) SET Group 70 (-1,42 ) TAKAREK 496 (1,22 ) WABERERS 1020 (-2,39 ) ZWACK 16450 (0,30 )