Már 54 ezer személy van eltiltva a cégügyektől

| forrás:
OPTEN Informatikai Kft.
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Tovább emelkedett az cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, egy év alatt 13 ezer magánszemélyt tiltottak el, így összességében már 54406-an állnak eltiltás alatt.

„Fejlődő gazdaság és szigorodó cégjogi környezet ide vagy oda, úgy tűnik, hogy még mindig nagyon sok tisztogatni való van a hazai cégvilágban” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

A 2018-as eltiltások száma 13 ezer fölé szaladt, ami magasabb, mint a 2017-es érték, de nem lóg ki lényegesen a korábbi évek trendjéből. A helyzet tehát lényegesen nem romlott, de úgy tűnik, a hazai üzleti etikán és a cégek likviditási helyzetén továbbra is lenne mit javítani. Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen az eltiltott személyek 5 évre eltiltásra kerülnek a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.

Év

Újonnan eltiltott személyek száma

2010

479

2011

702

2012

1 139

2013

1 991

2014

5 147

2015

12 554

2016

13 015

2017

12 184

2018

13 020

Az eltiltások száma beállni látszik, ami két dolgot jelenthet, egyrészt, hogy az intézkedésnek nincs túlzott megelőző ereje, de jelentheti azt is, hogy a hazai cégjogi adminisztráció sávszélességén jelenleg ennyi esetszám fér át. A 2015 óta évi 12-13 ezer eltiltás történt, ami azt jelzi, hogy 2019 végére tetőzhet az eltiltottak száma 62 ezer körül. Az ezt követő időszakban már sok lesz a lejáró eltiltás is, ami kiegyensúlyozza az újonnan eltiltottak számát.

A regionális bontásban az látszik, hogy Budapesten és Pest megyében tömegesek az eltiltások, de ez talán nem is olyan meglepő, hiszen ezeken a területeken a cégek száma is igen magas. Szintén magas az eltiltások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Fejér és Hajdú-Bihar megyében.

Megye

Eltiltott személyek száma (fő)

Főváros

14 372

Baranya megye

1 475

Bács-Kiskun megye

1 882

Békés megye

868

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2 562

Csongrád megye

1 142

Fejér megye

2 451

Győr-Moson-Sopron megye

986

Hajdú-Bihar megye

2 198

Heves megye

1 216

Komárom-Esztergom megye

1 649

Nógrád megye

849

Pest megye

7 430

Somogy megye

1 112

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1 725

Jász-Nagykun-Szolnok megye

1 100

Tolna megye

661

Vas megye

412

Veszprém megye

1 033

Zala megye

513

Egyéb/Külföld/Ismeretlen

8 770

 

4IG 4390 (1,86 ) AKKO Invest 26200 (2,34 ) ALTEO 786 (0,77 ) APPENINN 528 (0,38 ) BIF 3120 (-1,89 ) CIGPANNONIA 425 (0,24 ) ENEFI 454 (2,25 ) ESTMEDIA 117 (-1,51 ) FUTURAQUA 58 (-2,38 ) KONZUM 216 (0,47 ) MASTERPLAST 700 (0,29 ) MOL 3382 (-0,59 ) MTELEKOM 455 (0,22 ) NORDTELEKOM 39 (-2,35 ) NUTEX 30 (1,72 ) OPUS 438 (0,05 ) ORMESTER 2420 (-3,20 ) OTT1 225 (2,51 ) PANNERGY 694 (-1,70 ) RICHTER 5750 (-0,86 ) SET Group 636 (-7,15 ) TAKAREK 716 (0,85 ) WABERERS 1540 (-1,28 ) ZWACK 17250 (-0,29 )