Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven

| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával , azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan . Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen és néhány tipp, mit tehetünk ellenük.

A munkaidőnk harmada levelezéssel telik, de gyakran csekkoljuk a közösségi oldalainkat is

Az irodai dolgozók naponta átlagosan 200 e-mailt kapnak és tizenötször ellenőrzik a postaládájukat, ezáltal közel 2,5 órát töltenek a leveleik elolvasásával és megválaszolásával. A postafiók gyakori frissítése, akárcsak a multitasking, visszaveti a hatékonyságot. A Samsung európai országokat vizsgáló legfrissebb kutatásából az is kiderül, hogy napi szinten átlagosan 1,6 órát használjuk magáncélra a céges mobiltelefonunkat, a nyolcórás munkaidő alatt például nagyjából 32 percet szörfölünk a közösségi oldalainkon.

Mivel az emberek mindössze 2,5 százaléka tud valóban hatékonyabban dolgozni, ha a figyelme több feladat között oszlik meg, a könnyebb elintéznivalók esetén 8, míg az összetettebb feladatok esetén akár 25 percre is szükségünk lehet ahhoz, hogy ugyanolyan hatékonyan végezzük a munkánkat, ahol abbahagytuk. Éppen ezért célszerűbb nem megszakítani a teendők elvégzését, hanem tömbösítve, például a munkaidő elején, közepén és végén átolvasni az e-maileket és ellenőrizni a közösségi csatornákat.

Az ingázás

A közlekedésre fordított idő nem része a munkaidőnek, pedig egy ingázó átlagosan napi 56 percet tölt utazással. Nem szükségszerűen kell ennek az időnek kihasználatlanul telnie, a mobiltelefonoknak köszönhetően már ezeket az üresjáratokat is hatékonyan tölthetjük. Az európai dolgozók például átlagosan 1,4 munkaórát már ingázás során teljesítenek, köztük is élen járnak a svájci munkavállalók, akik heti 1,9 órát dolgoznak közlekedés közben4.

A megkérdezettek európai alkalmazottak 55 százaléka nyilatkozta, hogy a mobil technológia sokkal hatékonyabbá tette a munkavégzésüket. Használjuk ki az üresjáratokat a napunkban, és válasszunk olyan mobiltelefont, mint a Samsung Galaxy Note9, amelyen a végtelennek ható kijelzőnek köszönhetően kényelmesen dolgozhatunk, levelezhetünk, játszhatunk vagy nézhetünk akár filmeket is, bárhol is legyünk épp!

A megbeszélések fele felesleges

Egy munkavállaló átlagosan havi 62 megbeszélésen vesz részt, ezek közül minden második időpazarlásnak bizonyul, 31 órányi haszontalanul töltött munkaórát termelve. A hatékony meetingek előre meghatározott napirend mentén haladnak, tiszteletben tartják a kiszabott időkorlátokat és kizárólag azok a kollégák vesznek részt rajtuk, akiknek tényleg közük van a témához. Kutatások kimutatták, hogy 30 perc elteltével a jelenlévők több mint negyede már nem tud odafigyelni a megbeszélés témájára, ezért érdemes rövid, akár negyedórás, álló meetingeket összehívni. Ekkor nincs lehetőség elnyúlni a székben, így a résztvevők is motiváltabbak és hatékonyságra törekszenek. Egy rapid megbeszélés ráadásul mostantól bárhol összehívható és a technikával sem kell többé bajlódnunk, hiszen a Samsung a Galaxy Note9 okostelefon egy asztali számítógép erejét hordozza magában, segítségével könnyedén szerkeszthetünk akár prezentációkat és táblázatokat is a mobiltelefonunkon.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Egyre több diák vállal munkát hazánkban »

4IG 996 (-4,05 ) AKKO Invest 27400 (-0,72 ) ALTEO 748 (-0,53 ) ANY 1230 (-0,81 ) APPENINN 463 (-0,64 ) AutoWallis 119 (-0,83 ) BIF 289 (-0,34 ) CIGPANNONIA 355 (-1,39 ) CSEPEL 650 (-1,52 ) Duna House A 3840 (1,05 ) EHEP 17100 (-8,56 ) EMASZ 24400 (-1,61 ) ENEFI 604 (-1,95 ) ESTMEDIA 137 (20,00 ) FUTURAQUA 98 (1,87 ) GSPARK 3780 (0,27 ) KULCSSOFT 1260 (4,13 ) MASTERPLAST 714 (-0,56 ) MOL 3102 (0,52 ) MTELEKOM 436 (-0,46 ) NORDTELEKOM 41 (-1,20 ) NUTEX 27 (-5,56 ) OPUS 427 (-2,06 ) OTP 12620 (-1,64 ) OTT1 253 (1,41 ) PANNERGY 748 (0,54 ) RABA 1170 (0,43 ) RICHTER 5010 (-1,28 ) SET Group 599 (-0,99 ) TAKAREK 652 (-1,81 ) WABERERS 1150 (-0,86 ) ZWACK 16700 (0,30 )