Nagyobb bevétellel büszkélkedhet a Burberry

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Éves összevetésben nőtt a Burberry luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég negyedéves bevétele annak ellenére, hogy egyik fontos piacán, Hongkongban, kétszámjegyű csökkenést könyvelt el a hónapok óta tartó zavargások miatt.

A londoni központú cég csütörtökön azt közölte, hogy bevétele 1,28 milliárd font (1,64 milliárd dollár, 1 font=390,85 forint) volt a november végével záródott második pénzügyi negyedévében, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A cég arról is beszámolt, hogy az áprilistól szeptember végéig tartó időszakban működési eredménye éves összevetésben 4 százalékkal, 187 millió fontra csökkent változatlan árfolyamon számolva. A március végével záródott pénzügyi évben a Burberry forgalma 2,72 milliárd font volt, 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A cég árfolyama a londoni értéktőzsdén a csütörtöki kereskedés korai szakaszában 8,6 százalék pluszban állt. Az 1856-ban alapított Burberry csaknem 11 ezer alkalmazottat foglalkoztat a világon.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A csúcsról fordultak le a Magyar Suzuki eladásai »

4IG 613 (-0,33 ) AKKO Invest 456 (-0,65 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1215 (-1,22 ) APPENINN 350 (2,34 ) CIGPANNONIA 205 (7,89 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 98 (1,77 ) Duna House A 3200 (1,91 ) EHEP 2500 (0,81 ) FUTURAQUA 67 (-1,04 ) GSPARK 3240 (0,93 ) Gloster 2450 (-1,21 ) KULCSSOFT 1490 (-0,67 ) MASTERPLAST 606 (0,33 ) MOL 1801 (-1,80 ) MTELEKOM 381 (-0,26 ) NORDTELEKOM 29 (-0,68 ) NUTEX 29 (-2,68 ) ORMESTER 11500 (-4,96 ) OTP 10840 (0,74 ) OTT1 191 (-3,33 ) RICHTER 6620 (-1,19 ) SET Group 71 (1,43 ) WABERERS 870 (-0,23 ) ZWACK 16650 (-0,30 )