-->

Nem segített a húsvét a tojástermelőkön

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan - írta a Világgazdaság csütörtökön.

Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke szerint az alacsony árszint annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után - amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott - helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a tojástermelők érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben. A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27-30 forint közötti árak 28-31 százalékos áruházi akciókat jelentenek - írta a lap.

A Tojásszövetség alelnöke elmondta, hogy jelenleg az önköltséget ugyan még kitermelik, de félő, hogy a húsvét utáni időszakban, amikor jelentősen csökken a kereslet, az árak tovább esnek, így a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők. Ezért félő, hogy sokan nemcsak csökkentik a termelést, hanem fel is hagynak vele - mondta a szakember a Világgazdaságnak.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Alacsonyabb sebességbe kapcsolt a lengyel ipar »

4IG 632 (1,77 ) AKKO Invest 390 (-0,13 ) ALTEO 896 (-0,44 ) ANY 1260 (1,61 ) APPENINN 300 (0,33 ) AutoWallis 84 (2,44 ) BIF 263 (-1,50 ) CIGPANNONIA 373 (0,81 ) DELTA 74 (-3,14 ) DM-KER 82 (2,50 ) Duna House 366 (-0,54 ) EHEP 1450 (1,05 ) ENEFI 282 (-2,76 ) FORRAS/OE 1110 (0,91 ) FUTURAQUA 61 (0,83 ) GSPARK 3440 (0,88 ) Gloster 2940 (5,00 ) KULCSSOFT 1680 (2,13 ) MASTERPLAST 1600 (5,96 ) MOL 2012 (-0,10 ) MTELEKOM 382 (-1,55 ) NORDTELEKOM 23 (-3,36 ) NUTEX 24 (-0,82 ) OPUS 233 (-0,85 ) OTP 11880 (-0,42 ) OTT1 152 (-4,16 ) PANNERGY 750 (1,08 ) RABA 1070 (6,47 ) RICHTER 7180 (0,77 ) SET Group 59 (-1,68 ) TAKAREK 542 (-0,37 )