Nem tartja magát sokáig az orosz gazdaság

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Moody's 1,5 százalékról 0,5 százalékra rontotta Oroszország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését.

A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint az alacsony olajár visszaveti az exportbevételt, ami gyengíti a költségvetés helyzetét. A jelentés összeállítói most úgy látják, hogy a Brent olajfajta átlagára 30 százalékkal lesz alacsonyabb idén az eddig vártnál.

Ez komoly bevételkiesést okoz az orosz költségvetésnek, ami várhatóan hiányba fordul az idén a februárban becsült GDP-arányosan 1,5 százalékos többlettel szemben. A Moody's szerint, tekintettel a jövő évi választásokra és az alkotmány módosításával kapcsolatban idén tartandó országos szavazásra, az állam minden tőle telhetőt megtesz a gazdaság növekedésének fenntartása érdekében, felhasználna még a népjóléti alapban felgyülemlett forrásokat is.

A népjóléti alap célja a költségvetés kiegyensúlyozása azáltal, hogy a hordónkénti 40 dollár feletti olajbevételeket ide irányítják át. Március elején a népjóléti alap számláján 124 milliárd dollár volt, az orosz jegybank pedig 563 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezett. Az orosz gazdaság növekedése tavaly 1,3 százalékra lassult a 2018. évi 2,5 százalékról.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem remekel a brit gazdaság »