Partnereit jutalmazta a Budapest Airport

| forrás:
Budapest Airport
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Légitársasági, kereskedelmi, hatósági és környezetvédelmi partnereinek adott 2018-as teljesítményük elismeréseként díjakat a Budapest Airport. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég egyebek mellett így köszönte meg a partnereinek azt a hozzájárulást, amivel 13,5 %-os utasforgalmi- és 14,9 %-os légi teherszállítási növekedést elérve Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötőjévé válhatott a magyar főváros repülőtere.

14,9 millió érkező és induló utas, 146 ezer tonna légi teheráru – egyebek mellett ezek a tények jelezték 2018-ban, hogy mekkora forgalmat is bonyolított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A magyar főváros légikikötője ezzel a növekedési ütemmel Európa élvonalába tornázta fel magát. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több tízezer embernek a munkahelye, a dél-pesti régió legnagyobb munkáltatója is egyben, ahol több, mint száz különféle vállalat, hatóság és légitársaság dolgozik azon, hogy a budapesti utasok kényelmesen és biztonságosan szállhassanak repülőre. Ezeket a közös erőfeszítéseket ismerte el a Budapest Airport, amikor tegnap este az 1. Terminál épületében megtartott gálaünnepségen elismerő díjakat adott át a legjobban teljesítő partnerek képviselőinek.

A díjak átadásakor a megjelent több, mint 300 vendég előtt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta: „Egyszerre megtiszteltetés és büszkeség is a számomra, hogy személyesen is köszönetet mondhatok valamennyi partnerünknek a tavalyi évi különlegesen értékes hozzájárulásukért a közösen elért teljesítményhez. Az ő kitartó és jelentős erőfeszítéseik nélkül nem zárhattunk volna tavaly újabb rekordévet és nem fejleszthettük volna tovább a repülőteret.” 

A 2018-as év díjazottjai:

Kategória:

2018-as díjazott partner:

Legjobb új légitársaság

American Airlines

Legjobban fejlődő hagyományos légitársaság

LOT Polish Airlines

Legjobban fejlődő diszkont légitársaság

Wizz Air

Legnagyobb kapacitásbővítés – hosszú távú

Qatar Airways

Legnagyobb járatszám növekedés

Aeroflot

Legnagyobb ülőhely kihasználtság

Jet2.com

Legjobb marketing díj

airBaltic

Legjobban teljesítő új cargo légitársaság

AirBridgeCargo

Legjobban teljesítő expressz csomagküldő cég

DHL Express

Legjobban teljesítő cargo légitársaság

Cargolux

Személyes különdíj kiemelkedő teljesítményért

Palotai Csaba, igazgató

ibis Styles Budapest Airport Hotel

Az év kereskedelmi partnere

Memories of Hungary Kft. (SkyCourt)

Az év kereskedelmi partnere

Magyar Duty Free Kft (T2B)

Az év kereskedelmi partnere

SSP Hungary – Camden Food (SkyCourt)

Greenairport program – az év partnere

Çelebi Ground Handling Hungary

Különleges személyes elismerés - egyéni díj

Balogh Miklós r. ezredes – Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

Ezt olvasta már?

Az új repülőgépek sokkal költséghatékonyabbak »

4IG 4370 (1,39 ) ANY 1365 (0,37 ) APPENINN 537 (2,48 ) AutoWallis 144 (1,06 ) BIF 3250 (-0,31 ) CIGPANNONIA 432 (0,47 ) EMASZ 26600 (1,53 ) ENEFI 441 (0,46 ) ESTMEDIA 120 (-1,80 ) FORRAS/T 1560 (0,65 ) FUTURAQUA 58 (-1,36 ) GSPARK 3670 (-0,27 ) KONZUM 222 (1,83 ) MOL 3412 (0,95 ) MTELEKOM 457 (-1,08 ) NUTEX 30 (1,37 ) OPUS 445 (1,74 ) ORMESTER 2580 (2,38 ) OTP 12920 (-0,46 ) OTT1 226 (2,26 ) PANNERGY 708 (-0,84 ) RABA 1210 (0,41 ) RICHTER 5810 (-0,60 ) SET Group 712 (0,85 ) TAKAREK 712 (0,56 ) WABERERS 1580 (2,60 ) ZWACK 17450 (0,87 )