Részesedést szereztek a kínaiak a Rail Cargo Group-ban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A kínai Cosco Shipping vállalatcsoporthoz tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group (RCG) magyarországi tagvállalatában, a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben.

Szerdán Budapesten, a szerződés aláírása alkalmából az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára üdvözölte a megállapodást. Mosóczi László szerint ennek hatására javulhat az áruszállítás hatékonysága, és bővülhet a Kínából érkező a vasúti teherforgalom. A kormány - mint fogalmazott - a közlekedési hálózatok és a logisztikai szolgáltatások fejlesztésével járul hozzá ahhoz, hogy az ország kiaknázhassa a földrajzi fekvéséből eredő előnyöket.

Az államtitkár a vasúti teherfuvarozásban különösen fontosnak nevezte a magyar tranzitszerep erősítését, hiszen vonaton juthatnak el Európa belsejébe a hajón érkező kínai áruk is, ha megépül az összeköttetés a pireuszi kikötő és Budapest között. A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete a szerződés mellett a magyar-kínai kapcsolatok fejlődéséről is elismerően szólt. Tuan Csie-lung szerint a két állam közötti bizalom erős, és Peking nyitott az együttműködések további erősítése iránt. Hozzátartozik ehhez az infrastruktúrák összehangolása is, Kína ezért szívesen járul hozzá Közép- és Kelet-Európában a fejlesztésekhez, és úgy látja, hogy a kontinenssel kiépített összeköttetés jelentős mértékben segíti a nyitást a nagyvilágra - tette hozzá.

A nagykövet várakozása szerint a Cosco és a Rail Cargo Terminal-BILK megállapodása erősíteni fogja a térség jelentőségét az áruelosztásban, és új piaci lehetőségeket teremt minden európai ország számára. Thomas Kargl, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja úgy véli, hogy a szerződéssel a Cosco jól működő, fejlett hálózat üzemeltetésében vehet részt. A budapesti terminálüzemeltető és RCG felkészültsége együttesen garantálja, hogy a megállapodás előnyeit minden érintett élvezhesse - tette hozzá. Szun Csün, a COSCO Shipping Europe elnöke úgy látja, hogy európai csomópontként Magyarország a négy égtájat, fővárosi terminálja pedig a tengeri és a szárazföldi szállítást köti össze.

A kínai Cosco (China Ocean Shipping Company) a világ egyik legnagyobb tengeri áruszállító vállalata. 2009 óta 35 éves koncesszió keretében üzemelteti a görögországi Pireusz kikötőjét, amelynek 2016 óta többségi tulajdonosa. A létesítményt csaknem 1 milliárd euróból fejlesztették, és múlt héten, a görög-kínai elnöki találkozó alkalmával bejelentették, hogy további 600 millió eurót költenek a kikötőre. A Cosco az elmúlt években számos európai kikötőben vásárolt részesedést, így a görögországi mellett többek között Belgiumban, Spanyolországban és Litvániában is. A Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-t 2001 decemberében alapították azzal a céllal, hogy a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) egyik üzemeltető cégeként, a budapesti régióban fő szerepet betöltve ellássa kísért és kíséretlen kombináltfuvarozási küldemények kezelését, azaz közútról vasútra, illetve vasútról közútra történő átrakodását.

A Budapest XXIII. kerületében 22 hektáron elterülő terminál zöldmezős beruházásként mintegy másfél évig tartó építkezés után 2003 novemberében nyitotta meg kapuit, és működésével a Budapesten és környékén elhelyezkedő konténer és Ro-La terminálok szerepét és feladatait vette át. Az azóta történt fejlesztéseknek köszönhetően éves szinten mintegy 220 ezer TEU-konténer mennyiség kezelésére képes - olvasható a cég honlapján. A mintegy 4,6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Rail Cargo Terminal-BILK Zrt. a nyilvános cégadatok szerint mintegy 2,7 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, a megelőző évi csaknem 2,5 milliárd forint után. A cég adózott eredménye a 2017-es 613 millió forintról csaknem 696 millióra nőtt 2018-ban.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Rég nem volt ilyen kihalt a budapesti lakáspiac »

4IG 596 (-2,30 ) ANY 1215 (1,25 ) APPENINN 342 (-1,01 ) AutoWallis 79 (2,60 ) BIF 300 (-0,66 ) CIGPANNONIA 206 (-1,90 ) CyBERG 1190 (-0,83 ) DELTA 102 (3,45 ) ENEFI 315 (-2,78 ) FORRAS/OE 1110 (4,72 ) FUTURAQUA 65 (-1,21 ) GSPARK 3250 (0,93 ) KULCSSOFT 1600 (4,23 ) MASTERPLAST 606 (2,02 ) MOL 1800 (0,33 ) MTELEKOM 382 (-0,78 ) NORDTELEKOM 30 (3,10 ) NUTEX 29 (-1,36 ) OPUS 242 (-1,22 ) ORMESTER 11500 (-2,95 ) OTP 10810 (-1,28 ) OTT1 189 (-2,48 ) PANNERGY 608 (-0,65 ) RABA 840 (-2,55 ) TAKAREK 485 (-0,21 ) WABERERS 870 (1,16 ) ZWACK 16700 (0,30 )