Stabilizálódott a piac a Duna House szerint

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Júniusban már az egy évvel ezelőtti aktivitás volt jellemző az ingatlanpiacon a Duna House szerint, a társaság elemzése alapján a piac már május végére stabilizálódott.

Az év második negyedévéről közölték: a piaci tendenciákkal egyezően, erőteljesen jelentkeztek a koronavírus hatásai a csoport fő, lengyel és magyar piacán. Az ingatlanközvetítésből származó jutalékbevétel 33 százalékkal, azon belül a saját üzemeltetésű irodáké 49 százalékkal esett. A csoport hitelezési tevékenysége ugyanakkor 16 százalékkal bővült a tavalyihoz képest, miközben 18 százalékkal visszaesett az első negyedévhez viszonyítva. (Hitelezésben az Alex T. Great felvásárlása következtében tudott növekedni a cégcsoport.)

Magyarországon a lakóingatlan piac a tavalyi szinteken kezdte az évet, majd jelentősen visszaesett március utolsó két hetében, a hónap utolsó hetében például 67 százalékos csökkenést mértek éves alapon. A volumenek május végére érték el a tavalyi szinteket. Mindezek eredményeképpen a csoport franchise ingatlanközvetítői hálózata összesen 1,5 milliárd forintos jutalékvolument ért el, 36 százalékkal kisebbet a tavalyi második negyedévéhez képest. A saját irodák volumene 62 százalékkal esett. Közölték azt is, hogy a csoport igazgatósága által tett intézkedéseknek köszönhetően megtakarításokat tudott elérni a társaság a második negyedévi működési költségeknél, nagyobbat, mint azt a járvány előtt tervezték.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az elmúlt év és az ingatlanpiaci tranzakciók zuhanása »