Szép lassan, de fejlődik az építőipar

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.

Nagy Ádám hozzátette, az építőiparban 340 ezer ember dolgozik, a munkavállalókat az ágazatban tevékenykedő több mint 100 ezer vállalkozás foglalkoztatja, közülük 23 tekinthető nagyvállalatnak, a többi kis- és közepes vállalkozás (kkv). Az adatok a helyettes államtitkár szerint azt mutatják, hogy az ágazatban a vállalkozások átlagosan 3 embernél kevesebbet foglalkoztatnak. Kiemelte, hogy a kormány jelentős költségvetési forrásokat biztosít a kkv-k modernizálására, hatékonyságának növelésére, technológiai megújításra. Erre a célra 2018-ban 16 milliárd forintot, az idén 6+3 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig újabb 6 milliárd forintot fognak.

Nagy Ádám közölte, a költségvetési forrásokkal - az idei plusz 3 milliárd forintos keretet kivéve, amelyből a tervezőirodák szoftver-fejlesztéséhez is hozzájárultak - kivitelező cégek eszközbeszerzését, technológiai fejlesztését, képzésekben való részvételét és beruházás-menedzsment fejlesztését támogatták. Tájékoztatása szerint tavaly 322 pályázat érkezett be, amelyek közül 169-et bíráltak el pozitívan. Az idén a 6 milliárd forintos támogatási keretre 177 pályázat érkezett, közülük 66-ot támogattak, átlagosan 70 millió forinttal. A 3 milliárd forintos második pályázati keretből a kkv-k mellett már a mikrovállalkozások is részesülhettek. A lehetőséggel többen éltek is, hiszen a beküldött 232 pályázatból 61 kkv és 31 mikrovállalkozás kapott támogatást. Az elmúlt két évben közel 400 építőipari projekt részesült költségvetési támogatásban.

A helyettes államtitkár jelezte: az idén bejelentett építésgazdasági stratégia az ágazat hatékonyságának növelése érdekében a kkv-k támogatása mellett nagy hangsúlyt helyez az építőipari cégek által használható szoftverek elterjesztésére is. Erre szolgál például a modern építésgazdasági platform kialakítása, amely a tervek szerint vagy még az idén, vagy jövő év elején kezdi meg a működését. Nagy Ádám szólt az építőiparra 2020-ban váró kihívásokról. Ezek között említette, hogy képzésekkel biztosítani kell a megfelelő munkaerőt, valamint a szabályszerűen működő cégek versenyképessége érdekében vissza kell szorítani a feketegazdaságot.

Az ÉVOSZ a pénteki rendezvényen ünnepelte 30 éves fennállását. Ehhez kapcsolódóan Nagy Ádám megjegyezte: a rendszerváltás óta eltelt időszakban nem volt két olyan egymást követő év, hogy az építőipar termelési értéke 10 százalékkal tudott volna emelkedni. Az elmúlt két évben viszont a bővülés üteme meghaladta a 20 százalékot, és ez a harmadik év is ilyen lesz - mondta a helyettes államtitkár. Koji László, az ÉVOSZ elnöke értékelése szerint 2019-ben jó évet zárt az építőipar: az ágazat termelési értéke az idén eléri a 4000 milliárd forintot, teljesítménye pedig 25-28 százalékkal bővülhet 2018-hoz képest. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az építőipari cégek jelzése szerint az általuk kibocsátott számlák értékének átlagosan a 20 százaléka nincs határidőre kifizetve.

Az ÉVOSZ-tagok pedig úgy látják, hogy az általuk kibocsátott számlák értékének 5 százalékát nem is fogják kifizetni. A 4000 milliárd forintos termelési érték alapján az 5 százalék 200 milliárd forintnak felel meg - érzékeltette a problémát a szakszövetség elnöke. Koji László szerint a jövő év teljesítményére hatással lesz, hogy az ágazat megrendelés-állománya 10 százalékkal csökkent, ezen belül a mélyépítés területén 22 százalékos a visszaesés. Úgy vélte, 2020 az állami szerepvállalás éve lesz a gazdaság élénkítésében, a lakossági bizalom erősítésében és a megrendelések területén is.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Távozik az ITM államtitkára »