Szlovénia felé terjeszkedett az OTP

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az OTP Bank lezárta a szlovén SKB Bank felvásárlását, ezzel a szlovén piacon is megjelent - közölte Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Ljubljanában szerdán.

Az OTP-nek ez az első szlovéniai befektetése, az SKB Bank felvásárlásával annak 99,73 százalékos tulajdonosa lett - mondta. A szlovén piacon organikus növekedést és akár további felvásárlásokat is terveznek, hosszú távon pedig 25-30 százalékos piaci részesedés elérését. Az SKB Bank vezetése helyi marad - fűzte hozzá. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a régióban már számos bankot megvásároltak, Szerbiában kettőt, továbbá Bulgáriában, Moldáviában, Romániában, Montenegróban, Albániában, Horvátországban, Ukrajnában, Oroszországban és Szlovákiában is működik leánybankjuk.

Az OTP 12 közép- és kelet-európai országban van jelen. Közölte, hogy érdeklődnek az ázsiai piac iránt. Kitért arra, hogy az OTP bankcsoport a tavalyi évben túlteljesítette az előző éves eredményeket, minden pénzügyi mutatóban jól teljesítettek az előzetes adatok szerint, a gyorsjelentést februárban teszik majd közzé. A pénzintézetnek közel 40 ezer alkalmazottja és 20 millió ügyfele van. Közlése szerint Szlovéniában a lakossági és a vállalkozói szegmenst is tervezik erősíteni, valamint mobil applikációkkal, szolgáltatásokkal a pénzügyi szektor leginnovatívabb bankja szeretnének lenni.

Anita Stojcevska, az SKB Bank vezérigazgatója elmondta: tavaly az első kilenc hónapban 30 százalékkal több, 45,7 millió euró nettó profitot értek el az előző év azonos időszakához képest, ezt kiemelkedően jó eredménynek nevezte. Az SKB Bank Szlovénia 4. legnagyobb bankja közel 10 százalékos piaci részesedéssel. A bank beolvadása az OTP csoportba tavaly kezdődött. A bankfiókok számát nem tervezik növelni, inkább a digitális csatornákon erősítenek. Az OTP Bank tavaly decemberben jelentette be, hogy lezárta szlovéniai tranzakcióját, ezzel a Societe Generale csoport szlovén leánybankja, az SKB Banka 99,73 százalékos részesedése, valamint egyéb leányvállalatai az OTP Bank tulajdonába kerültek.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Felpattanás után fordult az OTP »

4IG 603 (-0,50 ) AKKO Invest 420 (-1,98 ) APPENINN 337 (-3,71 ) CIGPANNONIA 293 (-0,34 ) DELTA 81 (0,87 ) FUTURAQUA 60 (-4,31 ) MOL 1678 (1,51 ) NUTEX 22 (1,13 ) OPUS 244 (-0,81 ) OTP 9215 (-1,02 ) OTT1 179 (2,29 ) RICHTER 6465 (-0,69 ) SET Group 58 (2,28 ) TAKAREK 419 (-3,68 ) WABERERS 1165 (4,02 )