Szűkült az EU adóparadicsom-feketelistája

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Egyesült Arab Emírségek és a Marshall-szigetek is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak kilenc ország nevét tartalmazó feketelistájáról, Svájcot pedig - több országgal együtt - törölték az úgynevezett szürkelistáról.

Az EU-tagállamok pénzügyminiszterei csütörtöki tanácsülésükön megállapították, hogy az érintett két ország teljesítette kötelezettségvállalásait, és kiigazította adóügyi jogszabályait. Emellett törölték a szürkelistáról Albániát, Costa Ricát, Mauritiust, Szerbiát és Svájcot, aláhúzva, hogy már a számukra megszabott határidő előtt végrehajtották a szükséges reformokat. "Svájc levétele siker számomra. Minél rövidebb a lista, annál jobb" - hangsúlyozta Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos.

Mások kevésbé lelkesen fogadták a döntést. "Az EU tisztára mosott ma kettőt a világ legrosszabb adóparadicsomai közül. A reformok ellenére mindkét állam továbbra is rendkívül kedvező elbánásban részesíti az adóelkerülésben utazó cégeket" - mondta Mauritiusra és Svájcra utalva Chiara Putaturo, az Oxfam nemzetközi civil szervezet munkatársa. Az Európai Unió 2017-ben hagyta jóvá a feketelistát, amelyre az adóelkerülés ellen nem elég hatékonyan fellépő országok kerültek fel.

Ebben a jegyzékben jelenleg Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Belize, Fidzsi, Guam, Omán, Szamoa, Trinidad és Tobago, illetve Vanuatu szerepel. A törölt államok általában átkerülnek a szürkelistára. Ez több mint húsz olyan országot tartalmaz, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az EU normáival. Szankciókról egyelőre nem sikerült megállapodni, viszont a presztízsveszteség mellett a listán szereplő országok pénzügyi tranzakcióit is szigorúbban ellenőrzik.

Az uniós szakminiszteri tanácsot többen bírálják amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által eredetileg javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen tagállama sem kerülhetett fel a listára.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Belize már nem feketelistás adóparadicsom »

4IG 670 (0,75 ) ALTEO 880 (-1,12 ) ANY 1385 (-0,36 ) APPENINN 356 (-1,11 ) CIGPANNONIA 188 (3,18 ) CyBERG 1750 (5,42 ) Duna House A 3930 (0,26 ) EHEP 8800 (-2,76 ) EMASZ 31200 (0,65 ) ENEFI 360 (-1,64 ) ESTMEDIA 133 (7,77 ) FORRAS/OE 2020 (-1,94 ) FORRAS/T 1900 (11,76 ) GSPARK 5040 (-0,79 ) KULCSSOFT 3080 (16,67 ) MASTERPLAST 764 (-0,26 ) MOL 2700 (-3,64 ) MTELEKOM 458 (-0,33 ) NORDTELEKOM 51 (-1,54 ) NUTEX 46 (-4,53 ) OPUS 286 (-0,35 ) OTP 14320 (0,14 ) OTT1 240 (-1,84 ) PANNERGY 736 (0,27 ) RICHTER 6700 (0,45 ) SET Group 88 (-0,11 ) TAKAREK 520 (-1,52 ) WABERERS 1105 (-1,34 )