Továbbra is töretlen az internet lendülete

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az idei harmadik negyedév végére már meghaladta a hétmilliót a mobilinternet-előfizetések száma, az internet-előfizetéseké pedig a 10,2 milliót.

"A több éve tartó lendületes fejlődés mögött részben az áll, hogy a szolgáltatók gyorsan alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz, továbbá az okostelefonok elterjedése és az árverseny is segítette a folyamatot" - idézi a lap a Központi Statisztikai Hivatal friss statisztikai tükrét. Az internet-előfizetések száma 3,5 százalékot nőtt egy év alatt, az idei harmadik negyedév végén már 10,2 millió volt, amelynek 69 százaléka a mobilelőfizetés. A piac roppant koncentrált, ezt jól mutatja, hogy tíz szolgáltató biztosította az előfizetések 97 százalékát.

Alig változott a távközlési szolgáltatók piaci részesedése, a mobiltelefon-szolgáltatás terén 2015 vége óta folyamatosan a Magyar Telekom volt a piacvezető 45 százalék körüli részesedéssel. Második a sorban a Telenor, amelynek részesedése 2,5 százalékponttal csökkent, a harmadik helyen álló Vodafone-é viszont 2 százalékponttal növekedett e téren. A többi szolgáltató ugyan erősödött, de június végére sem érték el együtt az 1 százalékot - írja a Világgazdaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilpiaci jelentéséből idézve. A fejlődés a cégek árbevételén is látszik, amely az említett időszakban 77 milliárd forint volt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A mobilnetforgalom nagyrészt már 4G-n zajlik »