Újabb fejlesztéseket ígér a MTelekom

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Magyar Telekom folytatja a távközlési szolgáltatások kiterjesztését és korszerűsítését, mivel ezek megtérülését az eddigi eredmények is igazolják - mondta a vállalat csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten Szabó János vezérigazgató-helyettes a második negyedév adatait értékelve.

A Magyar Telekom szerdán közölt gyorsjelentése szerint az idei második negyedévben az adózott eredmény éves összehasonlításban 1,5 százalékkal 14,5 milliárd forintra csökkent, a társaság árbevétele 4,1 százalékkal 160,8 milliárd forintra mérséklődött. Az EBITDA (kamat-és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) éves összevetésben 13,4 százalékos bővüléssel 56,9 milliárd forintra nőtt a második negyedévben, az első fél évben pedig 11,4 százalékkal 103,3 milliárd forintra.

Szabó János hangsúlyozta, hogy a bevétel csökkenésével a Magyar Telekom az összevetési alapot jelentő, erős tavalyi eredmény miatt is számolt. Fokozta a visszaesést többek között a Telekom-beszállító Huawei körüli bizalmi válság, amely elbizonytalanította a vásárlókat, és várhatóan a rendszerintegrációs piacon sem hoz akkora éves bevételt, mint tavaly - tette hozzá.

Sikerként értékelte ugyanakkor, hogy az alapszolgáltatások bevételei vezetékes és mobil oldalon egyaránt nőttek, és úgy látja, hogy a vállalati beruházások hozzák a várt eredményeket. A portfóliótisztítás során felszabaduló forrásokat ezért - mint fogalmazott - a távközlési szolgáltatások alapjaira, hálózatfejlesztésekre és frekvenciatenderekre fordítják ezután is.

Kiemelte, hogy a világszinten is a legjobbak közé tartozó magyar távközlési hálózaton a Magyar Telekom nyújta a legjobb minőségű szolgáltatást, és már 1,1 millió háztartásba juttatott el nagy sávszélességű internetkapcsolatot. Az első fél évben az optikai hálózat 131 ezer új végponttal bővült országszerte, és a lefedettség mindenhova el fog érni, ahol ennek nincs földrajzi akadálya - hangsúlyozta.

A piaci verseny kiéleződését várja ugyanakkor a Digi új mobilszolgáltatásától, valamint a UPC és a Vodafone összeolvadásától. Kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a Magyar Telekom számára a hamarosan induló frekvenciatendereket is, mivel azok 15-20 évre meghatározhatják a magyar mobilpiac jövőjét. Szabó János úgy látja, hogy a cég erőforrásai elegendőek a következő évekre tervezett hálózatfejlesztések megvalósítására. Várakozása szerint az idei beruházási költségek körülbelül a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, de az átadások ütemezése egyenletesebb lesz, így csökkenhet az év végi, lassabban értékesíthető átadások száma.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgtató-helyettes a meghirdetett 27 forintos osztalékot kedvezőnek nevezte a részvényesek számára, különös tekintettel arra, hogy a Magyar Telekom frekvenciafizetési kötelezettséget is vállal idén. A hosszabb távú osztalékpolitikáról a vállalat vezetése az év végéig hozhat döntést - közölte Szabó János.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Jogsértés miatt pénzbírságot kapott a 4iG »

4IG 575 (1,23 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 810 (-2,64 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 349 (-1,69 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 291 (-4,90 ) CIGPANNONIA 170 (-3,85 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) ENEFI 399 (9,92 ) ESTMEDIA 99 (-5,90 ) FUTURAQUA 94 (2,17 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2120 (-7,02 ) MASTERPLAST 700 (-3,05 ) MOL 2458 (-2,46 ) MTELEKOM 419 (-1,41 ) NORDTELEKOM 40 (-4,76 ) NUTEX 32 (-4,50 ) OPUS 249 (-5,61 ) OTP 14350 (-1,51 ) OTT1 180 (-2,70 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RICHTER 6635 (-2,07 ) SET Group 86 (-6,32 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )