Veszélyes ősz: mire elég az állami gyerekbiztosítás?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Bár a szülők nagyobbik része az iskolakezdéssel megkönnyebbülhet, hiszen gyermekével az idei szünidő alatt sem történt súlyosabb baleset, a kicsikre leselkedő veszélyek azonban szeptembertől sem szűnnek meg. Ezeknek a veszélyeknek pedig az anyagi következményei is súlyosak lehetnek.

A 7-18 éves gyerekeknél erre kell vigyázni

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a személysérüléses közúti közlekedésibalesetek 11 százalékát kerékpárosok okozták 2015-ben: 1810 balesetet idéztek elő tavaly a kétkerekűek vezetői.

Bár a nyár elmúltával már kevesebb idő jut a bringázásra, a szeptember is bőven tartogat veszélyeket a sport kedvelői számára, olvasható a Vienna Life blogján. A KSH statisztikái alapján ugyanis ebben a hónapban történik a biciklisek által okozott évi 1800-2000 baleset több mint 10 százaléka. Ráadásul 7 és 18 éves kor között a balesetek közel 40 százaléka biciklizés közben esik meg.

Ahogyan azonban a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának szakorvosa is elmondja, bár csökkenés figyelhető meg a végzetes gyerekbalesetek számában, még így is minden évben több tucat fiatal hal meg olyan balesetekben, amelyek nagy részét meg lehetne előzni.

Minden hatodik gyalogos veszélyben

Amint arra az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is felhívja a figyelmet, egy német cég a közelmúltban hat európai fővárosban végzett felmérést 14 ezer önkéntessel, amely során a gyalogosok okostelefon-használati szokásait, s annak veszélyeit vizsgálta. 

A kutatásból kiderült: minden hatodik gyalogos figyelmét gyakran vonja el okostelefonja, így a járdán vagy az úttesten haladva, jelentős részük tudomást sem vesz a környezetéről és a rá leselkedő veszélyekről. A felmérést végző cég több fővárosban is extrém veszélyhelyzetek sokaságát tapasztalta, amelyek szintén a legfiatalabbakat fenyegetik.

3 ezret fizetnek csonttörésért

Hazánkban a 3 és 18 év közötti magyar állampolgárságú gyerekeknek – mintegy másfél milliónak – ingyenes állami balesetbiztosítás jár, ehhez a szülőknek semmit sem kell tenniük. A biztosítás egész évben, a nap 24 órájában – külföldön is – érvényes. Mégis nagyon kevés szülő tud erről, aminek valószínűleg az az oka, hogy ez a konstrukció kevés kockázatra kínál védelmet, és alig térít valamit, ha összetöri magát a gyerek.

Az esetek 80 százalékában felmerülő csonttörésre például csupán 3 ezer forint kártérítést fizet az állami biztosítás, amely az esetleges gyógyszerek vagy az orvoshoz járás költségeit biztosan nem fedezi. Éppen ezért érdemes lehet kiegészítő biztosítást kötni az állami mellé, ami az utóbbinál jóval több kockázatra – például a maradandó fog kitörésére, állatharapásra vagy a kórházi ellátásra – kínál nagyobb összegű fedezetet.

Ezt olvasta már?

Még 50 ezer autós válthat kötelezőt a héten »