2024 március 28

Lesznek is szankciók, meg nem is?

Vissza is vonhatják őket

Mint mondta, az Európai Unió tagállamainak nagykövetei az elkövetkező hetekben átfogóan ellenőrzik majd a tűzszüneti megállapodás végrehajtását.

„Mindig hangsúlyoztuk, hogy az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedéseknek vannak fokozatai, és azok adott esetben vissza is vonhatóak” – emlékeztetett az Európai Tanács elnöke. „Az ellenőrzések eredménye, illetve a helyszínről érkező jelentések nyomán az európai diplomáciai szolgálatot megbízzuk majd, hogy tegyen javaslatot a szankciók részleges, vagy teljes egészében történő módosítására, felfüggesztésére, illetve eltörlésére” – tette hozzá.

Őket érintik a szankciók

A pénteken életbe lépő új szankciós csomag az orosz energia-, illetve védelmi ipar hat óriás vállalatát, továbbá 24 magánszemélyt érint. Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a szankciók megtiltják az orosz védelmi, illetve energiaszektor három-három nagyvállalata adósságának finanszírozását. Az intézkedés egyebek között a Rosznyeft és a Transznyeft olajipari cégre, illetve a Gazprom olajipari üzemágára vonatkozik.

Az uniós intézkedések értelmében újabb 24 magánszemély kerül fel az EU-tagállamok területére történő beutazási tilalommal, illetve ottani bankbetéteik befagyasztásával sújtott személyek listájára. A szankcionált magánszemélyek között vannak kelet-ukrajnai szakadár vezetők, a krími kormányzat tagjai, valamint orosz döntéshozók és oligarchák – tűnt ki az Európai Tanács tájékoztatójából.

Holnap életbe lépnek

Az EU-országok az újabb gazdasági szankciókról elvben már napokkal ezelőtt döntést hoztak, azok nyilvánosságra hozatalával, s hatályba léptetésükkel azonban kivártak, mert látni akarták, hogy a kormányerők és az oroszpárti szakadárok között a múlt pénteken kezdődött fegyvernyugvás tartósnak bizonyul-e. A 28 EU-államnak az unióhoz akkreditált állandó képviselői azonban most megállapodtak abban, hogy az elhatározott korlátozó intézkedések pénteken az EU hivatalos közlönyében megjelennek, s ezzel életbe lépnek.

A közelgő határidőre tekintettel csütörtökön élénk diplomáciai egyeztetések is zajlottak telefonon az EU-tagállamok vezetői – többek között Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, David Cameron brit miniszterelnök, illetve Matteo Renzi olasz kormányfő, illetve Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke – között.

A német kancellár a Bundestagban elmondott szerdai beszédében azt mondta, hogy „nincs 100 százalékos tűzszünet”, és nem hajtják végre teljes egészében a tűzszüneti megállapodásban szereplő béketervet, ezért a német kormány fellép az uniós büntető intézkedések kihirdetéséért.